Vízügyi Közlemények, Az 1998. évi árvíz, 2003 (különszám)

I. kötet: Az 1998. évi árvíz - Szlávik Lajos: A vízügyi igazgatóságok közreműködése a felső-tiszai árvízvédekezésben

174 Szlávik Lajos eligazítására, majd az azonnali védvonali felvonulásra és bekapcsolódásra a védekezési munkába. Minden egyéb momentum, ami a védekezésen kívül esett, másodlagos volt. Mindennél fontosabb volt a közvetlen veszély — meghágás, szakadás — elhárítása. Mivel az árvízszintek a Vásárosnamény-Tiszabecs közötti szakaszon minden addigi vízállást meghaladtak és főként meghágás ellen kellett védekezni kilométereken át. Az első néhány napot (november 6-8.) követően, a közvetlen veszély elmúltával, a védekezés taktikai része megváltozott. A felső szakaszon a felszabaduló erőket — honvédség, polgári védelem, műszaki irányítók —átcsoportosították a Tisza alsó szakaszára, követve az árhullámot, illetve új erőket is igényelt a védelemvezetés. A műszaki csoport egy részét (8 főt) átvezényelték a 07.01. számú árvízvédelmi szakaszra Tiszabercel—Buj térségébe. A váltó műszaki csoportot részben erre a szakaszra, illetve a TIVIZIG-hez vezényelték november 11—19. között, szintén a tiszai védvonalakra, Tiszafüred—Tiszakeszi térségébe. Itt alapvetően más árvízi helyzetben védekeztek: tartós, igen magas árvíz hatásai ellen és ez töltéstest- és altalaj-védelmet jelentett. Markánsan elkülöníthetők voltak a csoportok védekezési módjai, a védelmi szakaszokon a szakmai irányítás, aszerint, hogy az árhullám melyik fázisában és a folyónak melyik szakaszán történt a kárelhárítás. Az országhatár—Vásárosnamény között az igen heves árhullám felfutás jellemző. Ennek következtében a védekezés irányítóinak nagyon rövid idő állt rendelkezésre a döntések meghozatalára. Az első műszaki csoport megérkezésekor (november 6-án 13-16 óra között) az áradó víz kilométeres szakaszon meghágta, vagy meghágással fenyegette a töltést, Vásárosnamény-Olcsvaapáti— Kisar között a Tisza mindkét partján. A műszaki irányítókat két árvízvédelmi szakaszra osztották be: a 07.04. sz. vásárosnamény—zsurkira és a 07.05. sz. olcsavaapáti-szatmárcsekeire. Az olcsvaapáti—szatmárcsekei szakaszra érkező műszakiak azonnal a védvonalra kerültek. Néhány perces eligazítást kaptak a szakaszvédelmi központban a kialakult helyzetről, a sürgősen elvégzendő feladatokról. A folyó országhatár szelvényében észlelt tetőző vízállások és az előző nap védekezési tapasztalatai (Milota, Tiszacsécse) azt mutatták: minden addigit meghaladó vízállásra lehet számítani ezen a szakaszon. A meghágás veszélye közvetlenül fennállt, ezért minden rendelkezésre álló erővel, eszközzel ezt kellett megakadályozni. Ez volt az elsődleges feladat. A csoport valamennyi tagja teljhatalommal rendelkezett, tekintettel az árvízi helyzetre, a műszaki irányító személyzet nyomasztó hiányára. Az addig már több kilométernyi nyúlgátépítést folytatni kellett. A védvonalon volt elegendő közerő, honvédségi erő, beépítendő homokzsák és szállítójármű. A gyors és megbízható kommunikációra a helyszínen biztosítottak URH rádiótelefont, illetve mobiltelefont, amelynek a későbbiekben nagy hasznát vették az irányítók. A védelmi helyzetet jellemezte, hogy volt olyan védelmi szakasz, ahol az irányítókat az ellehetetlenülés fenyegette: egyes szakaszokon nem volt műszaki irányító (pl. tarpa—vásárosnaményi árvízvédelmi szakasz), az a néhány órás „késés", ami a dunántúli kollégák érkezéséig eltelt, nagyon feszült helyzetet eredményezett. Az említett védelmi szakaszokon főként a nyúlgátas védekezési mód voltjellemző. Ebben az időszakban végeztek töltésmegtámasztást, csurgás és buzgár elleni védekezést is, de ez a védekezés akkori időszakára nem voltjellemző, hiszen az árhullám