Vízügyi Közlemények, 2003 (85. évfolyam)

1. füzet - Somlyódy László: Az értől az óceánig - a víz: a jövő kihívása

Az értől az óceánig — a viz: a jövő kihívása 77 A cselekvést szolgáló tudomány („science for action") messze nem használja ki a lehetőségeit, és a mérnöki intuíció sem mindig segít. A következő példasor ezt kívánja bemutatni. 3. Az angol WC-töl az óceánig 3.1. Járványok Kiindulópontunk a civilizáció egyik legjelentősebb innovációja, az öblítéses toalett. Feltalálója Sir John Harrington angol főnemes volt (bár kezdetleges formában már Minosz király krétai palotájában is használták i.e. 1700 körül). Harrington 1596ban két prototípust készíttetett, egyet magának kelstoni otthonába, egy másikat pedig keresztanyjának, Erzsébet királynőnek. Az udvar azonban nem mutatott érdeklődést, és a találmány a feledés homályába veszett, egészen a XIX. század elejéig, amikor kényelmi okok miatt egyre népszerűbbé vált. Az angol WC kezdeti használata a közhiedelemmel ellentétben káros volt: hozzájárult a járványok terjedéséhez. Az elöregedett emésztőgödrök nem tudták tárolni a megnövekedett szennyvízmennyiséget, és elősegítették az akkor még ismeretlen kórokozók bejutását az ivóvízbe. A kolera, tífusz, hepatitisz stb. következtében 1849-ben Angliában hetente több ezren haltak meg (összesen közel százezren). Hasonló volt a helyzet Koppenhágában és sok más európai városban is, például Hamburgban, Párizsban, Stockholmban. Budán és Pesten (Budapesten) 1831-et követően több kolerajárványt észleltek, a legsúlyosabb 2000 körüli áldozatot szedett (ami a lakosság több mint 1%-a volt). Az USAban több katona hunyt el a járványok miatt, mint a polgárháború alatt összesen. A londoni járvány kezelésének kulcsszereplője John Snow londoni orvos, az epidemiológia úttörője volt. Snow behatóan vizsgálta az 1849. évi járványt, és eredményeit rövid közleményben tette közzé. Hipotézise szerint a kolera az elszennyezett ivóvízzel terjedt. Véleményét a tudós testületek nem osztották, abban a meggyőződésben, hogy azt légköri szennyezés okozta. Az 1854. évi kolerajárvány kitörését követően Snow javaslatára a hatóság bölcsen elrendelte a fertőzési gócnak vélt népszerű Broad Street-i kút bezárását, bár a feltevést kevés tudományos ismeret támasztotta alá. Valójában a szennyezett víz és a kolera közötti kapcsolatot csak harminc évvel később bizonyította Koch Németországban a „cholera vibrio" felfedezésével (amiért később Nobel-díjat kapott). A történet a ma egyre inkább hangsúlyozott elővigyázatosság elvének első sikeres alkalmazása, amihez hasonlóról talán azóta sem beszélhetünk. A megoldást Londonban az 1854. évi járványt kővetően (és később máshol is) a megfelelő kapacitású, Temzébe (általában folyókba) torkolló csatornák kiépítése eredményezte. Ez, és az öblítéses WC átgondolt használata együttesen biztosította a szennyezések és a kórokozók gyors eltávolítását a háztartásokból (oly módon, hogy a szállítóközcgként szolgáló vizet tudatosan elszennyezzük). Kiegészítő intézkedés volt a Temzéből kivett víz lassú homokszürése, majd fertőtlenítése az ivóvízellátás céljából.