Vízügyi Közlemények, 2003 (85. évfolyam)

3. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

502 Ka ipát i Aipád kommunális telep elsődleges biológiai sorának (anaerob és/vagy anoxikus és oxikus) a nitrogénterhelését annyira megnövelheti, hogy a megkívánt nitrogéneltávolítást már nem tudja biztosítani (túlzott N:C arány). A húsfeldolgozás hulladékának a közegészségi okokból történő sterilizálása, feldolgozása ugyanakkor további hulladék, szennyezés-forrás. Az ennél keletkező szilárd, valamint tömény folyékony hulladékok ammónium problémája is egyedülállóan különleges. Higiénés okokból minden fejlettebb országban szükségszerűen működik ez az állati fehérje feldolgozó (ATEV) iparág. A húsipari feldolgozás során az állati alapanyagnak átlagosan valamivel több, mint egyharmada hulladékként jelentkezik (Ziskó 2003). Ezt az anyagmennyiséget fertőzés-veszélye, fehérje és zsírtartalmának bomlandósága miatt csakis központilag irányított, kellően ellenőrzött begyűjtéssel és feldolgozással lehet biztonsággal „kármentesíteni". A korábbi évtizedekben a 130 °C hőmérsékleten történő sterilizálás, majd a zsír- és víztelenítést követően a fehérje tartalmú szilárd anyag szárítása olyan terméket biztosított, ami értékesíthető fehérje tartalmú állati tápanyag-kiegészítő volt. Ez a termék a BSE kór miatt ma csak kutyák cs macskák tápanyagainak a gyártásához jöhet számításba. Ez azt is jelenti, hogy az adott iparágban az állati trágyákénál jóval nagyobb nitrogéntartalmú, bár fajlagosan valamivel kisebb tömegű szilárd hulladék keletkezik, aminek az elhelyezése, hasznosítása megoldatlan. Szerencsére az állati hulladékok zsírterméke végső esetben energetikailag akár közvetlenül is hasznosítható. Az állati hulladék feldolgozásánál a főzés, majd szárítás során jelentős mennyiségű ammónia, illetőleg szerves-amin kerül a gőz kondenzációjakor vizes fázisba. Még nagyobb az ilyen ammóniás víz hozama a korszerű, nedves feldolgozásnál, amikor a fizikai szeparációt követően a fehérje tartalmú vizes fázist a szárítást megelőzően bepárlással elősűrítik. Az ilyen kondenzvizek mintegy 2-3 g/l koncentrációban tartalmazzák az ammóniumot. Ezek összetételükben hasonlóak a hígtrágyákhoz. Szeparált elhelyezésük, hasznosításuk azonban a fennálló jogszabályok miatt, a feldolgozó üzem veszélyes jellege okán (a 130 fokos előkezelés és gőz-sterilizáció ellenére) nem engedélyezett. Ma csakis a szennyvíztisztítás, vagy a komposztálás vonalára kerülhetnek, ami ott okoz rendkívüli komplikációkat. Ez a helyzet minél előbbi generális szennyvíztisztítási technológiaváltást követel az ATEV szennyvizeinek a tisztításánál. A lakossági fogyasztás hulladékai a harmadik szennyezőanyag típus. Ezeknek a közcsatornába kerülő része a korábbiaknál jóval hígabb lesz, hiszen a személyes kiválasztási maradékok maximálisan 2-3 liternyi mennyisége abban 80-150 literre hígul (modern ivóvízellátás, vízgazdálkodás). Ez a lakossági szennyvízben 90-140 g/m' ammónium koncentrációt eredményez. Nem mindig volt azonban ez így, különösen a falusias környezetben, ahol a szeparált szabadtéri vizelet-, és székletgyűjtő olyan hagyományos gyűjtő-átalakító egység volt, amely a két említett emberi kiválasztási termék kezdetleges, mégis higiénikus biológiai stabilizálását, mezőgazdasági újrafelhasználásra történő előkészítését is megoldotta. Ebben az időszakban a lakosság egyéb vízfelhasználása is minimális volt, s a falusias körzetekben az sem az élővizekbe, hanem a talajra került. A szivattyúval történő talajvízkivétel, majd a fürdőszobák általánossá válása eredményezte az említett rendszer átalakítását. A hígulás meghatározó oka a többi, nagy mennyiségű személyes használatú víz elhelyezésének a kényszere volt. Ezt csakis célszerűen megépített házi szennyvízgyűjtő csőhálózattal, és az annak a végé-