Vízügyi Közlemények, 2003 (85. évfolyam)

3. füzet - Orlóci I.-Szesztay K.: A vízvagyon állapotának változása a XX. században

Л vízvag)'on állapotának változása а XX. században 409 Magyarországon - világszerte az elsők között - először 1848-ban, majd 1885­ben törvénnyel és intézményi fejlesztéssel kísérelték meg a vízviszonyokat (érdek­kapcsolatokat) teljes körűen szabályozni; a konfliktusok azonban a gazdaság fejlő­désével változatlanul jelentkeztek. Az elmúlt évtizedekben egyre több országban al­kottak vízjogi törvényt, hoztak létre központi vízügyi hivatalokat a jogszerű vízhasz­nálók biztonságának növelésére (a vízgazdálkodási döntések kockázatának csök­kentésére). Rövidebb-hosszabb idő alatt mindenütt beigazolódott, hogy a törvé­nyekkel vagy intézményekkel nem lehet bonyolult kölcsönhatási! folyamatokat eredményesen szabályozni. Különösen sikertelen ez a szándék, lia a vízkészletekkel ös­szefüggő viszonyokat több töirény és több különböző intézmény jogosult vezérelni. A vízgazdálkodási konfliktusok csökkentésének és megelőzésének lehetséges módját a gazdálkodás lényegi sajátosságában kell keresni. Nevezetesen abban, hogy a vízigények kielégítése érdekében nemcsak a gazdasági erőforrásokkal és eszkö­zökkel, hanem a vízkészlettel is gazdálkodni kell. Ha pedig ez a tárgy nincs a dön­téshozó birtokában, és használatának feltételei nem szabhatók meg normatívakkal, akkor a közös készlet tulajdonosának - az államnak - kell ezt a feladatot ellátnia. Mint minden más gazdálkodásnak, a vízkészlet-gazdálkodásnak is alapvető fel­tételei a gazdálkodási célt kielégítő nyilvántartások és mérlegek. Különösen hang­súlyozni kell azt, hogy a nyilvántartásokban nem a hidrológiai adottság természetes mennyiségeit vagy minőségeit, hanem azok társadalmi jelentőségű tulajdonságait kell folyamatosan számbavenni. A víz használati cs kockázati értékeit, valamint ökológi­ai szerepét ugyanis nem valamelyik fizikai, kémiai vagy biológiai sajátossága hor­dozza, hanem ezek többféle paraméter által meghatározott értékintervallumainak kombinációi. Ugyanígy a gazdálkodási döntéseket megalapozó mérlegekben a fel­használt gazdasági eszközökkel szemben az eredmények társadalmi értékeit kell megjeleníteni. A vízgazdálkodásban (mint általában a gazdaság minden területén) az érdekel­tek szerint tagolt döntési rendszer a hatékony fejlődés szükséges feltétele. Ez azon­ban nem elégséges feltétel, mert a konfliktusok megelőzésének nélkülözhetetlen feltétele az a központi informatikai rendszer, amelyik folyamatában követi a víz­készletek alakulását, és ismeretet szolgáltat valamennyi érdekelt számára, hogy döntései externalitását és kockázatát számszerűsíteni tudja. Az egységes vízgazdál­kodási információrendszer nélkülözhetetlen eszköz a kormányzat számára is, mert csak ebből határozható meg tárgyszerűen a gazdálkodás jogi és közgazdasági szabá­lyozásának indokoltsága és iránya. A vízkészletekkel történő gazdálkodás fejlesztésénél már számos ország a vá­zolt irányba indult cl, felhasználva többek között a korábbi magyar elméleti és mód­szertani tapasztalatokat is. A gazdálkodás nélkülözhetetlen eleme a terv, ami szin­tetizálja a vízhez fűződő számos érdeket, és kifejezi (a tulajdon jellegének megfele­lően) a közösség szándékait. A vízgazdálkodási tervezés állandó intézményt kíván. A kormányzati döntéseket megalapozó elemző, tervező és utóértékelő munka nem végezhető el az államigazgatás hivatali asztalain, sem pedig eseti bizottságok vagy vál Ial kozások közbejöttéveI. 2.42. A közszolgáltatások rendszerének fejlesztése. Ebben a kérdésben elsősorban a közegészségügyi és környezetvédelmi célú vízellátási, szennyvíz-elhelyezési és

Next

/
Thumbnails
Contents