Vízügyi Közlemények, 2003 (85. évfolyam)

3. füzet - Orlóci I.-Szesztay K.: A vízvagyon állapotának változása a XX. században

Л vízvag)'on állapotának változása а XX. században 389 CO: kibocsátó ország ratifikálja (ami főleg Oroszország esetében látszik még ma is nyitott kérdésnek). Az 1972. évi stockholmi környezeti konferenciát követő időszak egyik fontos pozitív vonása, hogy - bár természetesen az ENSz és más kormányzati szervezetek szerepe is megfelelően bővült és erősödött - a „civil szervezetek" (környezetvédelemmel, a nők és a fiatalok, valamint az agrár társadalom helyzetével foglalkozó mozgalmak, a tudományos és más nem-kormányzati jellegű nemzetközi szervezetek, vállalkozói szövetségek, szakszervezetek, stb.) is egyre táguló teret kapnak a tárgybeli konferenciákon és fórumokon való részvételre. A mai arányok jellemző példája, hogy a 2003. márciusi egy hetes Vízügyi Világfórumnak összesen mintegy 24 000 résztvevője volt és ebből „csak" mintegy 1300 volt a Fórum keretében megtartott két napos kormányközi konferencia delegátusainak száma. Az újonnan alakult nem-kormányzati nemzetközi szervezetek és programok közül a vízvagyon megóvása és hasznosítása szempontjából három kezdeményezés kíván különösebben figyelmet: a Global Water Partnership (Stockholm, http:/www.

gwpforum.org): a World Water Council (Marseille http:/www.

worldwatercouncil.org és a Water Supply and Sanitation Collaborative Council (Genf http:Avww.wsscc.org). Bíztató jel és fontos eredmény, hogy évről-évre gyarapszik a stratégiaváltás gazdaság elméleti és gazdálkodás-gyakorlati kérdéseivel foglalkozó kiadványok száma, amelyeknek eredményeiről a közelmúltban tételes helyzet-értékelésre támaszkodó kézikönyvi összefoglalás is készült (

Brown 2001). Bármennyire érthető és természetes, hogy a gazdasági-társadalmi stratégiaváltás kezdeti időszakában elsősorban az informatikai alapok és az intézményi keretek felé fordul a figyelem, a vízvagyon és más élettér tényezők korlátainak és szempontjainak kellő idejű érvényre juttatása minden szinten és minden összetevőjében a ténylegesen bekövetkező környezeti hatások mértékén és irányzatain, pontosabban ezek mielőbbi megváltoztatásán múlik. Ebben a vonatkozásban bolygónk vízvagyonának helyzete korántsem mondható biztatónak, vagy kielégítőnek. A 2002. évi Johannesburg-i csúcstalálkozóra készül globális áttekintés szerint a Föld lakosságának mintegy egyharmada él már most is a közepes, vagy súlyos vízhiány feltételei között és 2005-re ez az arány az irányzatok folytatódása esetén mintegy kétharmadnyira fog emelkedni. A vízhiányos területek és az ezzel együtt járó konfliktus helyzetek igen gyors terjedését és mélyülését előrevetítő globális irányzat - melynek főbb régiók szerinti arányairól és sajátos vonásairól a VIII. táblázat adatai és példái adnak vázlatos áttekintést - annál inkább is aggasztó, mert a súlyos és tartós vízhiányt, a gazdasági szerkezet belső összefüggéseiből adódóan, olyan mértékű növénytermesztési és élelmezési hiány fogja követni, amit már a virtuális víz export sem fog tudni a szegény országok által megfizethető piaci árszinten egyensúlyba hozni. A fenti irányzat valószínű okait és lefékezésének, illetve visszafordításának lehetőségeit mérlegelve a fenntartható jövő vízvagyonbeli előfeltételei három főbb irányban jelölnek ki sürgős tennivalókat és gyökeres változást: - Az informatikai alapok tekintetében az integrált vízgazdálkodás megvalósítását, amelynek a helyzetértékelések és a lehetőségvizsgálatok terén a vízvagyont érintő valamennyi gazdasági és szaktudományi ágazatra ki kell ter' : cl nie (úgy ahogy ez hazánkban az 1984. évi Harmadik Vízgazdálkodási Keretterv esetében történt);