Vízügyi Közlemények, 2003 (85. évfolyam)
3. füzet - Orlóci I.-Szesztay K.: A vízvagyon állapotának változása a XX. században
366 Orlóci I. -Szeszt ay К. járt együtt. A megfogyatkozás azért vált szükségszerűvé, mert a gazdasági növekedés szellemiségi alapja, a közgazdaságtan értékelmélete, a természeti környezetet a termelési folyamatok passzív hátterének, értéket nem hordozó ingyen ajándéknak tekinti. A természeti környezettel nem számoló gazdasági modell globális méretű alkalmazásának következménye, hogy а XX. század végére, XXI. század elejére minden gazdasági és politikai erőfeszítés ellenére - inogni kezd az eddigi tüneményes műszaki-gazdasági növekedés alappillére, a bőséges és olcsó energia és ezzel párhuzamosan a bőséges és olcsó vízszolgáltatás is - ami egyre nehezebbé esetenként reménytelenné teszi a „maradék kétharmad" népesség életfeltételeinek, beleértve a jó vízzel történő ellátásának megvalósítását. 1.2. A vízvagyonnal való gazdálkodás természeti és társadalmi tényezői A vízvagyon alakulásának történeti áttekintése a víz természetbeni előfordulásainak és körforgási ciklusainak sajátosságait társadalmi szerepük és jelentőségük szempontjai szerint jellemzi és értékeli. A természeti vízelőfordulások ilyen tágabb körű jellemzésére és értékelésére hazánkban a harmadik vízgazdálkodási keretterv és az azt követő vízgazdálkodás-politikai alapozó tanulmány tette meg az első (világviszonylatban is úttörő jellegű) lépéseket (Orlóci-Szesztay-Várkonyi 1985). Az össztársadalmi nézőpontú vízvagyon-értékelések fontosságát hangsúlyozzák az Európai Uniónak az „integrált vízgazdálkodásra" vonatkozó irányelvei és ajánlásai. Az ajánlások eredményes alkalmazásának feltételeként figyelembe kell azt is venni, hogy az ilyen értékeléseket mindig a központi (országos, regionális és helyi) kormányzatok intézményi kereteibe illesztve és az érintett valamennyi szakterület bevonásával kell elvégezni, amiben a vízügyi és környezetvédelmi szakágazatra csak az előkészítés és az összefoglalás feladatai háríthatóak - úgy ahogy ez például hazánkban az 1980-as évek elején a Duna-hasznosítás távlati irányzatainak elemzésében történt (OMFB 1984). A vízvagyon-értékelést és az ennek eredményeit hasznosító integrált vízgazdálkodást az teszi napjainkban egyre időszerűbbé, hogy a vízhasználatok és a vízelőfordulásokat érő járulékos emberi hatások növekedése elérkezett egy olyan kritikus szinthez, ami a különféle tevékenységeknek a vízháztartási és ökológiai folyamatok természeti egységéből adódó (és eddig többnyire rejtve maradt) belső kapcsolatait „előhívja" és figyelembe vételüket a gazdálkodás hatékonyságának és a gazdaságpolitika fenntarthatóságának előfeltételévé teszi. A belső kapcsolatokat előhívó vízháztartási és ökológiai folyamatok a szárazföldi területek különféle elhelyezkedésű, méretű és ütemű vízkörforgási ciklusaiba vannak beágyazva (/. ábra); gazdálkodásbani és gazdaság-irányításbani figyelembe vételük pedig az igénykiclégítési mechanizmusok informatikai alapjainak és intézményi kereteinek gyökeres átrendezését teszi szükségessé (2. ábra). A Föld vízvagyonának egységét és társadalmi - gazdasági hasznosításának adottságait a szárazföldek vízforgalmának az /. ábrán vázolt felszíni és felszín alatti ciklusai, pontosabban ezek eltérő vízforgalmi sajátosságai határozzák meg. Az útvonalak hosszát és az átmeneti tározódás időtartamát tekintve három főbb csoportba sorolható ciklusok közös forrásából a szárazföldekre évenként hulló 119 ezer km'-nyi csapadékból mintegy 71 ezer km' (kb. 60%) a talajban mintegy 1 éves és a
