Vízügyi Közlemények, 2003 (85. évfolyam)

1. füzet - Orlóci I.-Szesztay K.: A vízgazdálkodás anatómiájának vázlata

A vízgazdálkodás anatómiájának vázlata 13 Hazánkban ennek a helyzetnek a világos felismerését megnehezíti, hogy a vízügyi ágazatnak az 1950-es évekig visszanyúlóan van formailag jól megalapozott (értelmező szótárral is kiegészített fogalomrendszerre és központilag kidolgozott részletes módszertani útmutatókra és eljárási rendre támaszkodó) vízkészlet-gazdálkodási tevékenysége. Az ebben alkalmazott vízkészlet fogalom úgyszólván kizárólagosan hidrológiai megalapozottságú, és nem teszi lehetővé a víz társadalmilag jelentős tulajdonságait és az azok közötti kapcsolatokat meghatározó vízháztartási, vízminőségi és vízföldrajzi tényezők leírását és nyilvántartását. Gazdálkodási tartalmát tekintve a fogalom-rendszer és a módszertan mindössze a „mértékadósság" elvét kifejező néhány összetevőt, illetve előírást tartalmaz, amely azért sem alkalmas a gazdálkodási változatok megfogalmazására és értékelésére, mert az előfordulási valószínűségeket és kockázati tényezőket kiindulási feltételként ismertnek tekinti, illetve központilag előírja, holott valójában éppen ezek a gazdálkodás elsődleges döntési változói. A vizekkel napjainkban kétféle tagoltságban történik a gazdálkodás. A vízkészleteket, mint a gazdálkodás tárgyát illetően a naturális (fizikai, kémiai, biológiai) mutatókat tartalmazó és a vízföldrajzi tagoltságú vízmérlegek az államigazgatási döntés eszközei. Az igényeket és a kielégítési eszközöket illetően pedig az elkülönült érdekeltek a saját feltételeik szerint vonják be a vizet a gazdálkodásukba. A két szektor között közvetlen gazdasági kapcsolatot csak a névleges értéktartamú vízkészlet-használati díj teremt. A részletek taglalása nélkül érdemes felfigyelni arra, hogy a termőfölddel, az ásványkészletekkel és különösen az erdőkkel való gazdálkodásban az értékmegőrzésnek igen fontos feltétele a vagyonnyilvántartás, illetve a vagyon-mérleg, aminek alapja, de nem alternatívája a naturális készlet-számbavétel. Ezen gazdasági ágaktól a vízgazdálkodást két lényeges sajátosság is megkülönbözteti. Nevezetesen a vízkészletek, a vízforgalom természeti egysége és dinamikája, valamint a hatásközvetítő képessége. Ezek olyan tulajdonságok, amelyek meghatározó okai a vízgazdálkodási szindrómának is. A mérték és értékrendszerek különbözősége mellett a vízgazdálkodási konfliktusok lényegi forrása a víz természeti egységéből és a vízigények társadalmi megosztottságából eredő ellentmondás. Még az esetben is, ha a vízgazdálkodásban, teljes mértékben érvényesülne a piac alaptörvénye, az értéktörvény, akkor is kellene keresni egy magasabb rendű kritériumot, ami a társadalmi hatékonyság szerint rangsorolná és osztaná el az egységes készlet különböző tulajdonságainak hasznosítási, illetve szabályozási lehetőségeit. Ilyen számszerűsíthető és a gazdasági értékrenddel összeilleszthető kritérium ma nincsen. A közös érdekű vagyonnal való gazdálkodásban a járható út az adott vízelöforduláshoz kapcsolódó érdekeltek közmegegyezése. Mint minden gazdálkodásnak a vizekkel történő gazdálkodásnak is nélkülözhetetlen eszközei a nyilvántartások és a mérlegek. A szükségletek kielégítését szolgáló természeti és gazdasági eszközöknek, erőforrásoknak a nyilvántartását esetünkben azonban az a különös nehézség is terheli, hogy a vízelöfordulások tulajdonságai nemcsak a tudatos, tervszerű beavatkozások hatására változnak, hanem a szándéktalan, illetve közvetett gazdasági cselekvések következtében is.