Vízügyi Közlemények, 2002 (84. évfolyam)

4. füzet - Klemeš, Vit: A simuló eloszlásfüggvények és az L-momentumok fetisizálása a hidrológiában

A simuló elosziásfiiggvények és az l-momentumok fetisizálása a hidrológiában 625 eléggé hosszú ahhoz, hogy érvényes információt szolgáltasson valamely igen nagy árvíz gyakoriságáról. " Ez más szóval azt jelenti, hogy bármilyen kellemetlen és kiábrándító legyen is a mérnök, a műszaki és a távlati tervező számára, Barrows professzor őszintén bevallja és világosan - kertelés, agyafúrt hipotézisek, „hacsak"-ok, homályos „tudományos" díszletetek mögé rejtett spekulációk nélkül - kimondja, hogy az általuk igényelt információ nem biztosítható. Konfuciusz meg lett volna elégedve Barrows professzorral, Allan Hazen-nel és Robert Horton-na\ és általában annak a komák az intellektuális becsületességével és tudományos kultúrájával, amelyet oly remekül összegez Newton híres kijelentése: „Eddig nem voltam képes a jelenségek gravitációs tulajdonságait felderíteni és nem is találok ki valamiféle hipotézist. Amit ugyanis nem a jelenségekből vezettek le, azt hipotézisnek kell nevezni, a hipotéziseknek viszont — akár metafizikai vagy fizikai, akár okkult vagy mechanikai természetű hipotézisekről legyen is szó — nincs helyük a kísérleti filozófiában. " (Gillot—

Kumar 1995). . Meghökkentő azt tapasztalnunk, hogy ez a kultúra mennyire elromlott az utóbbi néhány évtizedben. Valójában gyakran úgy tűnik, mintha Konfuciusz mottóként idézett alapelvének a következőképpen módosított változata érvényesülne: ha pedig nem tudod, definiáld át olyasvalamivé, amit ismersz: ez ugyan nem tudás, viszont jól fizet ". A hidrológiai gyakoriság-elemzés területén ezt a receptet, „kreatív" módon, a következőképpen alkalmazták: a gyakran fegyelmezhetetlen valódi szavakat, amilyen az árvíz, csapadék, hó-felhalmozódás, jégeső, stb. a valószínűségi változó absztrakt fogalmává definiálták át; azok sokarcú természetét a (tipikusan) egyváltozós valószínűségi eloszlásfüggvénnyel helyettesítették; komplex generáló mechanizmusuk helyére két- vagy háromváltozós egyszerű egyenletet ültettek, amelyről azt gondolták, hogy a teljes észlelt és nem észlelt tartományon egyaránt uralkodik; a történeti észlelési adatsort a posztulált eloszlásból vett statisztikai mintává nevezték ki, s ilymódon a történeti (észlelt) gyakoriságokat, mágikus módon, időben transzcendens valószínűségekké varázsolták át. S mindezen bűvészkedés jutalma: nincs többé szükség semmiféle hidrológiára, meteorológiára, klimatológiára, stb., mivel az ebben az átdefiniált világban való navigáláshoz szükséges minden ismeret megtalálható a statisztikai tudományok valamelyik enciklopédiájában. E „paradigmaváltás" folyamán tehát azt a gyakorlati problémát, hogy „Milyen gyakran haladhat meg valamely adott helyen az árvíz (csapadék, stb.) valamely meghatározott értéket?" a következő steril akadémikus feladattá alakították át: „Milyen valószínűségi eloszlási modell illeszthető a legjobban egy adott számhalmazhoz?" És, láss csodát, az utóbbi feladat mélységes „elméleti elemzésétől" azt várjuk, hogy mágikus módon kibontakozik az előbbi problémára adható válasz: csak meg kell rázni az így előálló „elméleti valószínűségi eloszlási modell" farkát és az ezer-, tízezer- és millió évenkénti események érett gyümölcsökként gurulnak a lábunk elé! Ne felejtsük el azonban, hogy mindez nem valamilyen ártalmatlan matematikai szalon-játék, hanem nagyonis komoly ügy, amelyet az l.ábra segítségével a való élet szem-