Vízügyi Közlemények, 2002 (84. évfolyam)

4. füzet - Kocsis Árpád: Vízgazdálkodási munkálatok a Tisza kárpátaljai vízgyűjtőjén (1932-48)

562 Kocsis Árpád Ezt, a viszonylag kis részletkérdést azért ismertettem, mert a XX. század végi és a XXI. század eleji árvizek a Tisza felső szakaszán többször elérték ill. túlhaladták az addigi legnagyobb vízállás és vízhozam értékeket. Ajelenlegi árvízvédelmi szemléletben (Szlávik 2003) terjedő vésztározási (lokalizációs) lehetőséget érdemes itt alaposan megvizsgálni, esetleges komplex megoldást keresni, mert az árvízcsúcs itt még meredek, kisebb tározótérrel is nagyobb árvízszint csökkentést lehet elérni. A meteorológiai és vízállás adatok önmagukban nem adnak elég pontos választ, mert 1933. óta az árvíz levonulása az újonnan épített töltések miatt lényegesen megváltozott. Az 1939/40 évi rendkívül csapadékos téli időjárást követő gyors olvadás Kárpátalján is komoly árvizeket okozott (

Goda 1941). Az olvadást kemény és hosszú tél előzte meg, az első hó 1939. november 27-én hullott le és tavaszig, 1940. március 12-ig, összesen több mint 200 mm csapadék esett. A tél folyamán a hőmérséklet többször is—30 °C alá süllyedt. A hirtelen olvadás és kétnapi esőzés után 1940. március 14-én indult meg a patakokon és a folyókon a jégzajlás. A jégtáblák vastagsága több helyen elérte az egy méter vastagságot is. Nehezen olvadt és a hidaknál, kanyaroknál jégtorlaszok keletkeztek, főleg a Borzsa dolhai, a Tarac királymezei és a Huszt-patak fölötti szakaszán. A legtöbb fahíd nem bírt ellenállni a jégtorlasznak és a fapillérek alámosása, vagy széttörése után az árvíz számos hidat sodort el. így pl. a Latorca Munkácsnál a 84 m hosszúságú repedei közúti hidat, a Borzsa pedig a dolhai hidat rongálta meg. 1940. március 17-én a hőmérséklet-10 °C-ot közelébe csökkent. Hatására az áradások két nap alatt megszűntek. Az újabb olvadás március 28-29-én 25-60 mm esővel kezdődött, melynek eredményeként újabb, még magasabb árvizek vonultak le. Rendkívül magas vízszintemelkedést észleltek a Borzsa völgyében, ahol Dolhánál 3,5-4 m-es volt az áradás. Ugyanezen időszakban a Latorca, a Tarac, Talabor és Nagyág (Rika) vízszint emelkedése csak 1,5 m volt, tehát felét sem érte el a Borzsáénak. N Borzsa mellett fekvő Sárosoroszi község egész belső területe víz alá került a salánki határral együtt. A Borzsa mentén elöntött terület nagysága meghaladta a 171 km

2-et. Bótrágy alatt a Szernye-főcsatorna töltése is átszakadt és nagy területet öntött el. Goda (1941) javasolta a Latorca és az Ung ártéri szabályozását, a szernyei és a beregi társulatok területén a belvízcsatornák fejlesztését, a salánki (Sárosoroszi) öblözet csatornázását, valamint a hegyi szakaszok szabályozását és árvíztározók építését. Ezekből azonban az 1941. évi háborúba való belépés miatt csak kevés valósult meg. Mindössze néhány belvízcsatorna épült meg és a háború követelte hidakat építették újjá. 4.2. Tiszabecs—Záhony közötti Tisza-szakasz („B " terület) A Tisza kárpátaljai vízgyűjtőjéhez tartozik a „B" (nyugati) terület is. A két nagy folyó a Latorca és az Ung a Bodrogon keresztül folyik a Tiszába (/. ábra), így közvetlen nem érintik a kárpátaljai problémákat. A Szernye-mocsár és vidéke azonban igen, mert vizei belvízként Csapig közvetlenül bejutnak a Tiszába. E területen, 1922. év végéig,-a vízgazdálkodás egy egységben, a Beregmegyei Vizszabályozó és Armentesítö Társulat keretében működött. A közgyűléseken mind a magyar, mind a csehszlovák