Vízügyi Közlemények, 2002 (84. évfolyam)

4. füzet - Kocsis Árpád: Vízgazdálkodási munkálatok a Tisza kárpátaljai vízgyűjtőjén (1932-48)

Vízgazdálkodási munkálatok a Tisza kárpátaljai vizgyütöjén (1932—48) 563 II. táblázat Megnevezés Terület megoszlása Trianon után Megnevezés kh. km

2 Kárpátalja 82 500 474,13 Magyarország 65 000 373,17 Összesen 147 500 874,30 felügyeleti minisztérium képviselője részt vett. A székhelye először Beregszász maradt, majd a hátár kijelölésével Tarpára, utána Gulácsra került. A magyar területen 1926-tól Beregdaróc, 1928-tól Vásárosnamény lett a székhely. A kárpátaljai társulat székhelye Beregszász maradt. A Beregmegyei Vízszabályozó és Armentesítő Társulat szétválasztásával (II. táblázat) kapcsolatos likvidációs tárgyalások még 1932-ben is tartottak. A két társulat közötti együttműködésben a szakmai kérdések és megoldások alapján a kölcsönös megértés dominált. Ennek eredményeképp pl. 1929 és 1931 között a Szipa-csatorna torkolatánál három cenrifugális szivattyúból álló 6 m

3/s teljesítményű dízelmeghajtású szivattyútelep épült, a költségek 25%-át — a terület arányában — a kárpátaljai terület érdekeltjei viselték. A társulat területén 324,5 km hosszú csatornahálózat épült ki, a Tisza mellett a szálkái és az eszenyi boltozott zsilip, a Latorca parton pedig egy nyílt betorkolás épült Agtelek és Tiszaásvány között. Agteleknél és Nagydobronynál egy-egy zsilip biztosította a belvizek lefolyását. A csehszlovák állam nagy gondot fordított a vízgazdálkodási tevékenységre, szervezeti kiépítésére és a végrehajtásra, felhasználva a monarchiában 1919-ig szerzett közös tapasztalatokat, mind a mérnöki, mind a közgazdasági területekre vonatkozóan. A Kultúrmérnöki Szolgálat mellett a Földmüvelésügyi Minisztérium felügyelete alatt a meliorációs munkákra külön Talajjavitási Kutató Intézetet is szerveztek és 1931-ben már 93 kísérleti állomást rendeztek be, amelyből 43 kimondottan alagcsövezéssel foglalkozott, ebből 21 csak kísérleteket végzett. A vízfolyások vízminőség vizsgálatával 14 telepet bíztak meg, ezek közül vizsgálták a Latorca és az Ung vizét is. A kísérleti öntözések tanulmányozása és eredménye alapján megállapították, hogy a hektáronkénti 6—7 tonnás gabonatermés eléréséhez a természetes csapadék nem elég, a szükséges vízmennyiség 40-45%-át öntözéssel kell pótolni. A Csehszlovákiában 1919—30 között végzett, a vízgazdálkodással összefüggő föbb munkákat és költségeket (1 pengő ~ 6 Kcs) a III. táblázat tartalmazza. A következő 1931^0. közötti időszakra Csehszlovákiában előirányzott vízgazdálkodási munkákat 1931 márciusában a Vízgazdálkodási (Talajjavítás) Állami Alapról hozott törvényben (VÁA) szabályozták. A VÁA két fö csoportra osztott munkákhoz biztosított állami támogatást: Első csoport — nem hajózható síkvidéki vízfolyások; — hegy- és dombvidéki vízfolyások, patakok, vízmosások; — árvédelmi töltések;