Vízügyi Közlemények, 2002 (84. évfolyam)

4. füzet - Kocsis Árpád: Vízgazdálkodási munkálatok a Tisza kárpátaljai vízgyűjtőjén (1932-48)

560 Kocsis Árpád J. ábra. A Túr áthelyezett torkolati szakasza árhullám vonult le. Nagyságára jellemző, hogy a tiszabecsi vízmércén június 27-én 0,13 m-rel, július 9-én pedig 0,69 m-rel haladta meg az addig észlelt legmagasabb szintet és Tiszaújlak felett mindkét parton a töltést elszakította (Pogonyi 1933/ Tisza­újlak víz alá került és több mint 300 ház dölt össze. Az egyik jobb parti szakadás közvetlenül a Tiszaújlak fölött történt, így a Nagy­szőlősre vezető utat a r. k. templom és iskola mellett több mint 1,5 m-es víz borította. Az iskola bejárati oldalán (ma Sevcsenkó utca 23.) még egy évtizede megtalálható volt az 1933. évben kiöntött árvíz magasságát jelző tábla és fölötte, kb. 0,70 m-rel maga­sabban az 1947-es árvíz jele (4. ábra). Az épületet 1995-ben lebontották, a táblák áthe­lyezéséről nem gondoskodtak. A bal parti szakadások közül az egyik Tiszabökény alsó részénél tört be a faluba (akkor még nem volt meg a mostani töltés, csak a Holt-Tisza magasabb partja adott valami kis védelmet) és a Fóris sikátoron át érte el a műutat, az alatt átfolyva az Illés sikátoron és a legelön át érte el a Batár-patakot. A nagyobbik szakadás Tiszaújlak fö­lött a Szabó Gábor(Mauszkopf)-tanyánál keletkezett. Az itt kitört árvíz a Batár és a Tisza között Tiszabecs— Tiszaújlak-Bökény utat is 1—2 m magasságban elöntötte majd­nem az uszkai elágazásig. Néhány napig tartott, míg a kiöntött víz a Batáron át Tisza­becsnél le tudott folyni. Az újlaki út mellett akkor még élő „Rákóczi" nyárfánál volt a legmélyebb a víz, itt a közlekedés három napig szünetelt, illetve a gyalogosok csónak­kal közlekedtek. A Batárba visszaduzzadó víz Uszkáná 1 szakította el a bal parti töltést és magyar területen mintegy 20 km 2 szántót és legelöt öntött el. Az 1933. évi egymást követő árvíz előzménye az volt, hogy június 20—28. között a Kárpátokban lehullott csapadék következtében a Tisza árvízszintje Tiszabecsnél az addig

Next

/
Thumbnails
Contents