Vízügyi Közlemények, 2002 (84. évfolyam)

4. füzet - Kocsis Árpád: Vízgazdálkodási munkálatok a Tisza kárpátaljai vízgyűjtőjén (1932-48)

Vízgazdálkodási munkálatok a Tisza kárpátaljai vizgyütöjén (1932—48) 553 árvizének vízhozamát és vízszintjét csökkentette, mert tározásával meghosszabbította a lefolyási időt. Hasonló volt a helyzet a Tisza bal parti (Szőlösgyula-Batár—Palád— Magosliget-Uszka) területein is, ahol a Batár, Palád és Túr patakok vize öntött ki. Vérke, Bene és Borsava közt szakad ki a Borsova vizéből, árka egy darabig nyugatra Gecse, Muzsaly felé tartván, a beregszászi Nagyhegy nyugati oldalán északra kanyarodik, Beregszász városon keresztül megy. Ardónál mély árka Basa nevet vált s egy hajdankorra, III. András király hadjáratára vonatkozó rege tárgyául szolgál. Balazsérnál a Szernye-mocsárból Makkosjánosi felöl folydogáló szakadékkal egyesül, mely innen Nagyviz vagy Jaszena név alatt halad tovább, végre Nagyguton alól a Szernye-patakkal összefolyik. A Vérke 1854. évben a Tisza-szabályozás folytán a torkolatánál Borsova partján elgátoltatván: azóta helyenként igen mély medre üresen tátong, a kákát és sást növeszt, foszlányául szolgálván egykori nagyságának, midőn árja nemcsak számos malmot forgatott, hanem egykori kiöntése messze terjedő áradásokat is okozott. A Szernye-patak, a Szemye, másképp Gáti-tóból folyik ki Gut helység nyugati oldalán, ahol a lassúfolyású igénytelen viz Gutig Feketevíznek, innen alól már Szernyének mondatik, miután itt a Nagyvizzel egyesült Rafajnajalu, Szemye és Bátyú helységek határain át csavarog Dobrony jelé, ahol a Kerepecz-patakkal érintkezik és a megye szélén végre Ásvány mellett a Latorczába szakad. Hogy a Tisza és Borsova szabályozása, s a Vérke torkolatának elzárása előtt, ezek telt medreiből sok helyen kiágazott erek a Vérke, Szernye és Tisza közötti különben is igen lapályos téren szanaszét barangoltak, még friss emlékezetben van, s arról tömérdek kiszáradt meder és ártér tanúskodik. Általában a megye azon része, mely a Tisza és Latorcza között elterül, mintegy 13 myr (81 km

2) egy tófenéknek volt tekinthető." (Lehoczky 1881). A mocsarakban kialakult magasabb területeket tóhátnak nevezték, ezek általában áradáskor is szárazon maradtak, míg azokat az ereket, laposakat, ahol a pangó víz nyáron is megmaradt tófenéknek (paszika) hívták. Ezeken a területeken és a Tisza-völgyben telepedett meg a magyarság, mert ez volt kedvező az állattartásra. Ilyen lehetett a vidék ősi természetes helyzete, amíg a vizek természetes lefolyásába lényeges, nagyobb összefüggő területet is érintő emberi beavatkozások nem történtek. Az ősi, föként pangó vizes, mocsaras területek igen nagy veszélyt jelentettek a lakosságra. A malária még az elmúlt XX. század idején erősen ritkította az itteni lakosságot. Az 1940. körüli évekre vonatkozó statisztikai adok (MSK 1939-43) és a Szabolcs-Szatmár megyei alispáni jelentések (Nyíregyháza, Megyei Levéltár) szerint csak Szatmár megyében évi 100—300 malária megbetegedést regisztráltak. Ezen kívül — a statisztikák szerint — Magyarországon a Tisza jobb part és a Szernye-mocsár, valamint a Bácska-Bánát és Dráva menti járások maláriával még jobban veszélyeztetett területek voltak. 2. A Tisza kárpátaljai vízgyűjtője A Tisza két ágból ered (/. ábra), éspedig: — a Fekete-Tiszából, amely Kőrösmezőtől északnyugatra az 1883 m magas Szvidovec oldalából, az okolai erdészház alatt 948 m magasságban ered (hossza 49 km, vízgyűjtő területe 567 km

2);