Vízügyi Közlemények, 2002 (84. évfolyam)

4. füzet - Kocsis Árpád: Vízgazdálkodási munkálatok a Tisza kárpátaljai vízgyűjtőjén (1932-48)

554 Kocsis Árpád — a Fehér-Tiszából, amelyik a 2058 m magas Hoverla lejtőjén 1600 m magasan ered (hossza 34 km, vízgyűjtő területe 489 km

2). A két ág Rahónál egyesül, innen már, mint egyesült Tisza folyik Máramarossziget—Técsö-Huszt irányába, ahol kilép a hegyek közül, de az esése elég nagy ahhoz, hogy Tiszaújlak és a Borzsa betorkollásáig ( Várinál) még kavics hordaléka legyen. Kőrösmezőtől Tiszaújlakig 209 km hosszon 518 m-t, míg ez alatt Záhonyig (Csapig) 120 km-en csak 18 m-t esik a kisvízszint (2,48 illetve 0,15 m/km). A Tisza kárpátaljai vízgyűjtőjét két, markánsan elkülöníthető részre lehet osztani (1. ábra): — „A " vízgyűjtőterület, a tulajdonképpeni Felső-Tisza, mely jobb parton a Borzsa, bal parton a Túr betorkollásáig tart; — „B" vízgyűjtőterület, mely a Borzsa vízgyűjtőjétől nyugatra fekvő terület, ahonnan a Latorca és az Ung a Bodrogon keresztül folyik a Közép-Tiszába, a Szernye-mocsárból pedig belvízként Csapig közvetlenül a Tiszába, Csaptól északra pedig a Latorcába kerülnek a vizek. A Tisza kárpátaljai 13 178 km

2-es vízgyűjtője (a Borzsa-torkolat feletti terület) mindössze 8,4%-át adja a Tisza teljes (157 200 km

2) vízgyűjtőjének, az árvizek kialakulása szempontjából azonban mégis döntő jelentőségű. A Fekete-Tisza, a Tarac és a Talabor eredeténél az éves csapadék gyakran meghaladja a 2000 mm-t is és az egyes záporok, a nagy esés miatt, igen hirtelen áradásokat tudnak előidézni, ott, ahol a patakok, folyók a kisebb esésű szakaszokra érnek. A Tisza kárpátaljai vízgyűjtőjének vizsgálatánál figyelemre méltó helyzetet jelent az, hogy az egyes oldalfolyók (patakok) mennyire befolyásolhatják a Tisza Tiszabecs— Vásárosnamény között kialakuló árvízszintjét. A 2. ábrán (Lászlóffy 1982) jól érzékelhető, hogy Rahótól lefelé a Borzsa beömléséig hét, közel azonos nagyságú vízgyűjtőről folyik össze a Felső-Tisza árvize. Az egyes oldalágak árvízcsúcsai és összegyülekezési idejük, a lehullott csapadékok nagysága, időbeli eloszlása, összeesése lényegesen befolyásolja a kialakuló árvízszinteket. Ezt az alapvető helyzetet célszerű lenne részletesen elemezni és a tiszai árvizek vizsgálatánál figyelembe venni. Sajnos az adatok elég hiányosak, ezért nehéz lesz megbízható eredményt elérni. A Tisza felső szakaszának árvízi helyzetét már az első világháború megindulásának évében szerették volna javítani (Becker 1939). A Batár és a Túr kiöntéseinek hatására 1914. január 11-én 207 664 kh. (1195,03 km

2) területen megalakult a Tisza-Szamosközi Armentesítö Társulat, amelynek keleti határa az a Túr-csatorna lett volna, amely a Túr és Batár felső vízgyűjtőjét árapasztóként Túrterebes-Halmí-Gyula(Szőlősgyula)-Péterfalva nyomvonalon vezette volna be a Tiszába. Ez az elgondolás azon alapult, hogy a 120 m körüli magasságban fekvő Nagypalád-Magosliget-Farkasfalva községek védelmére a vizek nagy részét Akli-Csoma-Csepe között 126-127 m magas terepen töltésezetten juttathassák be a Tiszába. Az árapasztó építését valószínűleg már 1914—15-ben megkezdték, mert egy hadifogolytábort telepítettek ide. A hadifoglyok segítségével az árapasztó Tiszába torkolló szakaszának nagy része meg is épült.