Vízügyi Közlemények, 2002 (84. évfolyam)

4. füzet - Szlávik L.-Tóth S.-Nagy L.-Szél S.: Árvízi kockázatok elemzésének és térképezésének irányelvei

490 Szláv ik L.—Tóth S.-Nagy L.-Szél S. don az árvízi kockázatok esetenkénti meghatározására és a kockázatvállalási képesség alakulása szerinti értékelésére alkalmas módszerek kidolgozása több vonatkozásban is rendkívüli és újszerű feladat. Mind az általános érvényű elméleti megalapozás, mind a mai hazai adottságokhoz igazodó alkalmazás közös és szabatos fogalomrendszerbe illesztett rendkívül sokirányú szaktudományi elemzést kíván. A szemléletbeni egységnek és a tartalmi sokirányúságnak a kutató munka főbb lépéseiben gondosan összehangolt, illetve finomított megtartása és kölcsönhatása a tudományos igényesség szintjén világviszonylatban is úttörő jellegű ágazatközi, és tudományközi együttműködést kíván. Az árvízvédelmi biztonság fogalma térben és időben változó, ugyanakkor jelentős mértékben függ az egyén és a közösség fejlettségétől, tűrőképességétől. Ahhoz, hogy a biztonság kezelhető (számszerűsíthető, tervezhető, mérlegelhető) legyen, az első és legfontosabb szempont az árvízvédelmi biztonság politikájának megfelelő szintű megfogalmazása. A biztonság politika deklarálása kormányzati feladat, mely politika megvalósulása intézményi, szabályozási és költségvetési lehetőségeken keresztül történik. A biztonság politika műszaki oldala egyrészt a különböző szabványokon, műszaki irányelveken keresztül valósul meg, másrészt olyan előírásokon keresztül, melyek módszertani illetve eljárási szabályokat rögzítenek. Az árvízvédelmi biztonság műszaki oldala — mely alkalmazza mind a szerkezeti, mind a nem szerkezeti módszereket — számszerűsíthető és nem számszerűsíthető részekre osztható. A biztonság számszerűsíthető része például a töltés magasságának, a töltés rézsű hajlásának vagy a gát biztonsági tényezőjének az előírása (Nagy 2000b). A biztonság nem számszerűsíthető (vagy nehezen számszerűsíthető), része például a riasztás, a védekezés intenzitása vagy a hullámtéri erdők telepítése, a mentett oldali 10 méteres sáv szabadon hagyása stb. Magyarországon eddig még nem történt kísérlet ezek számszerűsítésére. 1. A biztonsági filozófia változása a hazai árvízvédelmi gátaknál Az utóbbi 150 évben az árvizek elleni védelem a töltések magasítását, a megfelelő állékonyság biztosítását eredményezte. Folyamatos vita tárgya volt a biztonság megválasztása, vagyis az, hogy a megfelelőnek ítélt töltés mennyire biztonságos és az, hogy a statikus képletekkel meghatározott biztonsági tényező hogyan változik a szinguláris (helyi anomáliákat mutató) helyeken, illetve dinamikus hatásoknak kitéve. A biztonság és a biztonsági filozófia fejlődése hasonló a töltésrendszer fejlődéséhez, ezek párhuzama nyomon követhető (Nagy 2000a, 2000c, Szlávik 1999, 2000, 2001): - Az árvízvédelmi müvek kiépítésének kezdeti időszakában (1846-ig) az érdekeltségi viszonyok egy-egy hosszabb-rövidebb szakaszon a víz útjának eltorlaszolását jelentették. Gyakorlatilag viszonylag kis akadályt építve, a széles ártéren a víz már másfelé folyt. A biztonságot a bármilyen kis töltés léte jelentette. - A Tisza szabályozásakor, az összefüggő töltések megépítésével az azonos biz-