Vízügyi Közlemények, 2002 (84. évfolyam)

3. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

482 Könyvismertetés 482 válságához vezet. A fejlődés gyorsulását mutatja, hogy míg az emberiség kialakulása 4 millió éves, az európai civilizációs vezető szerepe alig 2-3 ezer évre nyúlik vissza. Az itteni sokféle nyelv a kultúrák változatosságát eredményezte. A mai globalizáció azonban azok felörlődésével fenyeget. A sokszor elítélt gyarmatosítás az európai kultúra globális elterjedését is jelentette. A magyarság különleges szerepe, hogy az utolsó népvándorlással telepedett mai hazájába. Európa népességének 1/4-e ma 32 nyelvet beszél, ami mutatja az erős nyelvi megoszlást: A 6. fejezet további anyagában a korunkbeli válság kibontakozását részletezi. Kifejti, hogy míg korábban az eltérő hitbeli nézetek gátolták a tudomány eredményeinek térhódítását, addig ma a pénz birtokosai korlátozzák azok elfogadását. A korunkbeli válságból kivezető út a vallási-kulturális hagyományoktól és a 21. század tudományos szintézisétől remélhető. A temiészeti környezet felett az informatika kibontakozásával került fölénybe az emberiség, ami a 20. század végére a társadalmi munkamegosztás vezető ágazata lett. A Szerző igen sokoldalúan és részletesen foglalkozik a korábban felvetett alapvető problémával, az élővilág - s benne az emberiség kétséges jövőjének a lehetséges jobbra fordításával. A Szerző azt vallja, hogy a népesség létszámát kell stabilizálni. (A különböző elképzelések szerint 2050-re 3,6 és 27 milliárd között váltakozhat a Föld népességének a száma.) A mai világ lakóinak gazdasági szintkülönbségét az mutatja, hogy a legszegényebb és leggazdagabb 20% között 78-szoros a jövedelmi különbség. Ennek ellenére az életkor minden országban emelkedik, a gyermekhalandóság pedig csökken. Az emberiség jövőjének másik alapkérdését — hogy mennyi a Föld eltartóképessége — szintén felveti. Véleménye szerint az attól függ, hogy milyen a kívánatos életminőség szintje? A mindenkit érdeklő világproblémák megoldására szervezték a 90-es években a Nemzetközi Geoszféra-Bioszféra Programot. Jövőnk sorskérdéseit új megvilágításba helyezzük - fejti ki a továbbiakban -, ha bolygónk életterét a természettudomány „kozmikus szintű és transzcendentális eredetű alkotásként közelíti meg és mutatja be. Akkor a bolygó és az ember környezeti válsággal fenyegető szembenállása a planetáris jövő sorsközösségének vállalásává és a közös érdekű emberi közreműködés keresésévé változik át. igy a pénz, tőké és hatalom nem cél, hanem eszköz lesz az, új értékrendben". Ezután bemutatja, hogy temiészeti környezetünk geoszférái a Föld történetének folyamán hogyan változtak kiterjedésükben és miként befolyásolta azok hasznosítását az ember (pl. a folyószabályozásokkal és az irányított vízgazdálkodással). Kiemeli, hogy a tengervíz sótartalma a szárazföldről behordott anyagnak csupán töredéke, a többinek az eredete ma is rejtély. Ha a sótartalom a mai 3,4%-ról 6%-ra emelkedne, az egész élő világ elpusztulna. Kifejti, hogy a növénytakaró a helyi éghajlat, a vízháztartás és a talajadottságok tükörképe. A vízháztartás kedvezötlenségének jele a szikesedés és a talajerózió. Az erdőterületek csökkenését pedig a lefolyás és a vízborítás növekedése követte. Utal rá, hogy a földi éghajlatváltozások mögött a légkör széndioxid tartalmában és a radioaktív hőfelhalmozódásban bekövetkezett ingadozások állnak, amit korunkban már az emberi tevékenység, is befolyásol. A fejezet további részében az emberiségnek a környezetére gyakorolt hatásával