Vízügyi Közlemények, 2002 (84. évfolyam)

3. füzet - Reich Gyula-Simonffy Zoltán: Az integrált vízgazdálkodást támogató magyarországi intézményrendszer

Az integrált vízgazdálkodást támogató magyarországi intézményrendszer 433 csak az államháztartáson keresztül, ami nyilván kevésbé átlátható viszonyokat eredményez, mintha közvetlenül a szolgáltatás árán keresztül valósulna meg-ez azonban olyan intenzív fejlesztési igényű időszakban, mint a mienk, pillanatnyilag utópia. A VKI szerinti „költségmegtérülés" azonban nem mai probléma, 2010-töl kell majd érvényesíteni. Az addig hátralevő időben kell elvégezni azokat a fejlesztéseket (csatomázás, szennyvíztisztítás, hálózatkorszerüsítés, mezőgazdasági reform), amelyek mellett a magyar gazdaság képes lesz a vízzel kapcsolatos szolgáltatásokban a költségmegtérülés elvének alkalmazására. A fejlesztések a mi körülményeink között (merthogy az érintetteknek nincs forrása) ma csak a költségmegtérülési elvekkel ellentétes finanszírozás (támogatások) mellett képzelhetők el. E tekintetben viszont a fö cél a költséghatékonyság és a közpénzek átlátható kezelése. 1.24. Megfelelő-e a viz szolgáltatással kapcsolatos árképzése? Az ár mekkora részét fedezik állami támogatásból? A hazai szolgáltatási gyakorlatban a fogyasztási mennyiséggel arányos egytényezős díj jellemző, mért vízmennyiség alapján. A díj számítására azonban rendelkezés, vagy iránymutatás nincs, kötelező díjelemeket jogszabály nem rögzít! A díjak mértékére az üzemeltető szervezet tesz javaslatot, majd az önkormányzat képviselő-testülete határozza meg a hatósági árat. A díjszámításra némi eligazítást ad, hogy a díjkiegészítést elosztó tárcaközi bizottság milyen feltételeket szab: — a díjak az értékcsökkenési leíráson kívül fejlesztési fedezetet nem tartalmazhatnak, - a nyereségtartalom nem haladhatja meg az árbevétel 3%-át (az energetikában eszközarányos 8%!) - a bérköltség növekedése nem haladhat meg egy évenként meghatározott mértéket — az értékcsökkenési leírás a díjban mint költségtényező kell, hogy szerepeljen. A vízi közmű-szolgáltatás árának csak kis részét támogatja az állam. Ebben a szférában a teljes forgalom évente mintegy 100-120 milliárd Ft, ezzel szemben a központi költségvetésnek a vízi közmű-szolgáltatás ártámogatására szolgáló kerete mintegy 5 milliárd Ft. Ez azonban csak a közvetlen működtetési költségekre vonatkozik, mert normál piaci viszonyok között az árnak (dijaknak) kellene fedeznie a fejlesztést, és rekonstrukciókat is, nálunk ez nincs így. Az általában alkalmazott szolgáltatási díjjal nem képződik fejlesztési forrás, az elvi lehetőség ellenére a gyakorlatban általában nem tartalmazza az eszköz-avulás értékét, az esetek egy kisebb részében pedig az üzemeltetés ráfordításait sem fedezi - holott a dijak általában emelkednek. Az indokolthoz képest alacsony dijak sok esetben veszteséges gazdálkodáshoz vezethetnek, ami a vagyonfeléléséhez vezet, vagy a hiányt költségvetési forrásokból pótolják. A vagyonfelélés növekvő közegészségügyi kockázatot, csökkenő szolgáltatási biztonságot eredményez. A helyzet teljes abszurditását jelzi viszont, hogy a vízi közmű szolgáltatásokra kifizetett összegek a fogyasztói kosárban nálunk lényegesen nagyobbak, mint a fejlettebb gazdaságokban — azaz Magyarországon, fogyasztói oldalról nézve, nem indokolatlanul látszanak magasaknak az ivóvíz és csatorna díjak!