Vízügyi Közlemények, 2002 (84. évfolyam)
1. füzet - Illés Lajos: A felső-tiszai árvíz előrejelzés fejlesztés koncepciója
38 Illés Lajos sára. Az utóbbi évek nagy Felső-Tisza árvizei különösen az 1998. novemberi, 2001. márciusi egyértelműen és újból bizonyították, hogy kiemelt jelentősége van az árvízi figyelmeztetés és riasztás időbeni kiadásának. Ez magas színtű ismereteket igénylő mérnöki munka, aminek személyi és tárgyi feltételeit javítani szükséges. Az árvízi előrejelzések készítéséért felelős igazgatósági szakembereket nevesíteni kell, és szabályozni szükséges a folyamatos rendelkezésre állás szabályait. Olyan árvíz előrejelző ügyeleti rendszer kialakítása indokolt, amelyik bármelyik pillanatban képes az árvízi helyzetértékelésre, figyelmeztetés vagy riasztás kiadására. A megtervezett előrejelző-rendszer informatikai, adatátviteli megoldásai lehetővé teszik a rendszer központjához, illetve - szükség esetén - az egyes automata állomásokhoz való közvetlen távoli hozzáférést is. Ennek kihasználásához egy notebook-ból és mobil telefonból álló mozgatható központ kiépítése szükséges, de kialakítható házi ügyeleti rendszert támogató otthoni stabil lekérdező központ is. A konkrét megoldás az igazgatóság belső szervezeti és működési rendjéhez igazodóan választható ki. Országos és helyi szabályzatokban (utasításokban) aktualizálni kell az árvízi figyelmeztetés, riasztás és előrejelzés készítésének új szabályait. Ebben az eddigieknél pontosabban meg kell határozni a közreműködő szervezetek és személyek feladatait, jog- és hatáskörét. Országos szinten pontosítani kell a VÍZIG—VITUKI közötti árvízelőrejelzési felelősség és feladatmegosztást, továbbá az Országos Meteorológiai Szolgálat különleges feladatait árvizes időszakban. Nemzetközi szabályozás-fejlesztést igényel a kialakításra kerülő összekapcsolt árvíz-előrejelző rendszer közös felügyelete és működtetése. Az új fejlesztési állapotokhoz kell igazítani a határvízi egyezményekhez kapcsolódó hidrometeorológiai—vízrajzi együtt működési szabályzatokat. Magyar—ukrán relációban ez már most is sürgető feladat. A módosított szabályzatoknak ki kell térni az informatikai és előrejelző rendszer közös elemeinek működtetési szabályaira, a fenntartás és üzemeltetés közös feladataira. Minél jobban integrálódnak az előrejelző rendszer elemei annál inkább szükség van közös üzemeltetési szabályzatokra. 9.2. Szervezési javaslatok A fejlesztési koncepcióban kidolgozott észlelőhálózati, informatikai és módszertani fejlesztések csak hatékony nemzetközi együttműködés esetén valósíthatók meg. A kivitelezés szervezeti—szabályozási keretei jelenleg nincsenek meg, azokat minél előbb létre kell hozni. Olyan szervezési—szervezeti megoldás kidolgozása szükséges, ami: — integrálni tudja az előrejelzés-fejlesztésekre rendelkezésekre álló, illetve megszerezhető nemzeti és nemzetközi pénzügyi forrásokat; — szakmai felügyeletet tud gyakorolni a különböző együttműködési formákban folyó fejlesztési projektek felett; — össze tudja hangolni az egyes országokban folyó vagy tervezett monitoring és előrejelzés fejlesztési programokat; — ki tudja dolgoztatni, és el tudja fogadtatni a fejlesztési programokat.