Vízügyi Közlemények, 2002 (84. évfolyam)
3. füzet - Pálfai Imre: Magyarország aszályossági zónái
Magy arország aszályossági zónái 349 Az aszályossági mutató, mint földrajzi jellegszám, remélhetőleg jól használható lesz — a mezőgazdasági, vízgazdálkodási, területfejlesztési és egyéb munkáknál — egyes térségek aszályosságának összehasonlítására és értékelésére, különféle kapcsolatvizsgálatok elvégzésére. A mutató országos átlaga 7,6 °C/100 mm. 3.4. A talajcidottsàgok figyelembevétele az aszályosság értékelésénél Az aszályt befolyásoló természeti tényezők tárgyalásánál megállapítottuk, hogy az aszály kialakulásában és hatásában a meteorológiai tényezők mellett szerepet játszanak a domborzati és talaj adottságok is, s ezekkel összefüggésben a talajvíz mélysége. Nagy kérdés azonban, hogy milyen arányban? Az Országos Vízgazdálkodási Keretterv előmunkálatainál (Szőke Molnár—Szalóki—Pintér 1984) és térképmellékletei szerkesztésénél (Varga 1984), valamint későbbi vizsgálatoknál is (Szalóki 1988), ezeket a tényezőket számításba vették, sőt még a termelés színvonalát és a növénycsoportokat is. A kérdést valóban csak az utóbbi tényezőket is bevonva lehet teljeskörüen vizsgálni, ez viszont túl bonyolulttá teszi a vizsgálatokat, ugyanakkor nem feltétlenül szükséges a területi aszályosság átfogó bemutatásához és értékeléséhez. A szóban lévő kerettervi munka a gyökérzóna talajának hasznosítható tározókapacitása tekintetében a következő négy kategóriát különíti el: a tározókapacitás igen nagy, közepes, kicsi, szélsőségesen csekély. Ugyancsak négy kategória van a talajvíznél: igen mély, mély, közepes, felszínközeli. Ezekhez növénycsoportonként más és más konkrét érték tartozik. Pl. lucerna esetében jó termésszintnél a tenyészidöszaki első és utolsó dekád hasznos tározóképessége közti különbség rendre 130 mm, 100 mm, 70 mm és 40 mm, a talajvízmélység pedig >3 m, 2-3 m, 1,5-2,5 m és 1-2 m. A kerettervi táblázatokból és a térképekről ránézésre úgy túnik, hogy a vízhiány területi eloszlására - az éghajlati adottságokat háttérbe szorítva - a talajadottságok nyomják rá bélyegüket. A tárgyalt problémát Románia aszályossági térképének szerkesztésénél viszonylag egyszerű módszerrel oldották meg (Canarache-Dumitru 2000): korrekciós tényezőket állapítottak meg a talaj hasznos tározóképessége, kapilláris vízemelése és oldott sótartalma, valamint a felszíni lefolyás függvényében, majd ezek szorzatával korrigálták az aszályindex (PAÍ) értékeit, s a korrigált értékek alapján szerkesztették meg Románia aszályossági térképét. Az egyes korrekciós tényezők (KS W. KS g r KS s és KS r) értékeit a IV. táblázatban mutatjuk be. Az egyesített korrekciós tényező számítása: KS = KS W . AX . KS s. KS r. Ezek után a módosított PAl számítása: PAl s = PAI. KS. A IV. táblázat első három oszlopában lévő adatok, mivel köztük bizonyos összefüggés van, esetleg egyetlen korrekciós tényezővel is kifejezhetők. Javaslatunk az, hogy valami hasonló megoldást kellene találnunk, azzal a különbséggel, hogy a PAI-1 nem kellene összevonni (összemosni) az egyesített korrekciós tényezővel, hanem az utóbbit külön térképen kellene ábrázolni. A két térkép természetesen és célszerűen együtt is megjelenithetö lenne. Ilyenformán az aszályosság éghajlati meghatározottsága és a talajtani adottságok külön-külön, de együtt is értékelhetők lennének. Ez a feladat, melyet talajtani szakembereknek és hidrológusoknak közö-
