Vízügyi Közlemények, 2002 (84. évfolyam)

2. füzet - Pálfai Imre: Adatok a magyarországi holtágakról

Adatok a magyarországi holtágakról 217 tipizálására és értékelemzésére (Goda 1995, Aradi-Dévai 1997). A rehabilitációk előkészítését, a holtágvédelem és -hasznosítás irányelveink megismertetését — egy javaslat (Török 1993) nyomán — különféle útmutatók és leírások segítették (Pálfai 1994c, Aradi-Dévai 1997, Boros 1997, Fekete-Boga 1998). Az irányelveket a legteljesebb formában egy tárcaközi bizottság által összeállított jelentés tartalmazza (MKK 1999). A holtágakkal kapcsolatos sokrétű és összetett feladatokat többször és többen megfogalmazták, illetve összefoglalták (Hajós 1993, Keménv 1993, Kovácsné 1993, Tóth 1993, Dévai 1994, MTA 1994, Váradi 1994, Antók-Váradi 1996, MKK 1999). 2. Az újabb keletű helyzetfeltárási munkák eredményei A bevezetőben és a szakirodalmi áttekintésnél már említett helyzetfeltáró munka első szakaszában, 199 l-l 992-ben, az Országos Vízügyi Főigazgatóság megbízásából az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság — más vízügyi igazgatóságokkal együttműködve—elkészítette a „Holtágak és síkvidéki tározók komplex értékelése" című tanulmányt. Ebben a Duna és annak dunántúli mellékfolyói mentén 38, a Tisza vízrendszerében 138, tehát összesen 176 öt hektárnál nagyobb holtágnak a szaknyilvántartásokban lévő adatait foglalták össze (vízügyi igazgatóságonkénti csoportosításban), s rövid helyzetértékelést is adtak (Takácsné 1992, Pálfai 1994a). A következő lépésben ( 1993-94-ben) a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium Vízkárelhárítási Főosztályának kezdeményezésére a Tisza és mellékfolyóinak holtágairól alaposabb föltáró munka és több tanulmány készült. A helyzetfeltárást a területileg illetékes vízügyi igazgatóságok az ATI VÍZIG irányításával készítették, együttműködve a környezetvédelmi és természetvédelmi szervezetekkel. A tanulmányok kidolgozásában egyetemi kutatóhelyek is részt vettek. A tapasztalatokról és az eredményekről az MTA Szegedi Területi Bizottságának székházában 1994. szeptember 6-7-én rendezett konferencia adott számot. Az elhangzottakról „Tisza-völgyi holtágak rehabilitációs programja" címmel kiadvány készült (MTA 1994). A szóban lévő munkák eredményeit más fórumokon is ismertették (Schreffel 1994, Schreffel—Takácsné 1994). AZ OVF 1994-ben kiadta az „Útmutató a holtágak védelméhez és hasznosításához" című füzetet (Pálfai 1994c), amely a 20 hektárnál nagyobb holtágak (összesen 85 holtág) listáját is tartalmazza,-vízfolyásonkénti csoportosításban, területi adatokkal. A KHVM 1995-ben megjelenttette a „Tisza-völgyi holtágak" című könyvet (Pálfai 1995), melyben 167 öt hektárnál nagyobb Tisza-vö\gy\ holtág rövid leírását és térképvázlatát találjuk meg, sok fényképpel illusztrálva, összefoglaló táblázattal ellátva. 1996-ban a vízügyi szolgálat szakemberei - a KHVM által megbízott Vízinter Mérnökiroda irányításával - a Duna és mellékfolyói holtágainak helyzetét is részletesebben föltárták. „Duna-völgyi holtágak" címmel ebből a munkából is született egy kiadvány (Pálfai 1997), amely a Tisza-völgyiekhez hasonló formában 50 holtágat ismertet. Az Alföld Program keretében —a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium megbízásából-a Közép-Tisza vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség elkészí-