Vízügyi Közlemények, 2002 (84. évfolyam)

2. füzet - Pálfai Imre: Adatok a magyarországi holtágakról

218 Pálfai Imre tette a Tisza vízrendszerében lévő „szentély" jellegű holtmedrek jegyzékét (Aradi-Dévai et al 1996), mely 61 holtmedret javasol besorolni ebbe a különleges értéket képviselő és fokozott védelmet igénylő kategóriába. A kérdéskörrel foglalkozó tárcaközi bizottság jelentése (MKK 1999), illetve annak 2. sz. melléklete a „szentély" típusú holtágak első csoportjában — a Tisza, a Túr, a Bodrog, a Hernád, a Sebes-Körös és a Hármas-Körös holtágai között válogatva - összesen 39-et sorol föl. A bizottság később még 16 Duna-vö\gy\ holtágat minősített szentély-típusúnak. Fölmerült az ún. „bölcs" hasznosítású holtágak megkülönböztetése is, de az erre vonatkozó elképzelések javaslati szinten maradtak, az említett jelentésbe nem kerültek be. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium viszont ezekre és az egyéb kategóriába sorolt holtágakra vonatkozóan is további vizsgálatokat végeztetett, a holtág-kataszter pontosítása, továbbá a rehabilitációs feladatok jellegének és becsült költségének meghatarozása céljából. Ezt a munkát 1999-től kezdve a Közmű Bt. és a Vízpart Kft. alkotta konzorcium a korábbi szakembergárda közreműködésével végezte el. Az 1990-es évek végén a helyzetföltáró munka - a KH VM által megbízott Vízinter Mérnökiroda irányításával— a mellékágak számbavételével, az adatok szöveges és térképes feldolgozásával egészült ki. Az eredményeket bemutató kiadvány „Magyarországi folyószakaszok mellékágai" címmel jelent meg (Pálfai 1998). Ebben több olyan mellékág is szerepel, föleg az Alsó-Duna jobb partja és a Sió mentén, amelyeket a holtágak közé is lehetett volna sorolni, mivel a vízszállításban érdemlegesen alig-alig vesznek részt. A szóban lévő munka, illetve az említett kötet, a Tisza vízrendszerében lévő mellékágakra nem tér ki, mivel ezek nem tipikus mellékágak, hanem a folyószabályozás során (az új meder ásásakor) keletkezett hosszabb medrek, amelyek ma főként belvízlevezető főcsatornaként vagy tápcsatornaként működnek, így a holtágak közé sem sorolhatók, külön kategóriát képeznek. Ilyenek például a 24 km-es Ó-Berettyó, az 54 km hosszú Holt-Sebes-Körös, a 37 km-es Élővíz-csatorna (Holt-FehérKörös), továbbá a nagyobb erek medrei. Ezekről a vízügyi igazgatóságok csak egy egészen hozzávetőleges fölmérést végeztek (VÍZPART 1998). Ebből megállapítható, hogy az ilyen jellegű mederformációk összes hossza a 7fazűr-völgyben mintegy 850 km. A 7bza-völgyi és a Duna-völgyi holtágak együttes bemutatását célzó „Magyarország holtágai" című könyv (Pálfai 2001 ) néhány újabb holtág számbavételével bővült, négyhektáros holtágakat is tartalmaz, viszont egy Felső-Dunai holtág, mivel holtág jellegét elveszítette, kimaradt a kötetből. A könyv végeredményben 237 holtágat tárgyal, 57-et a Duna és annak dunántúli mellékfolyói mentéről és 180-at a Tisza vízrendszeréből. A holtágankénti ismertető szöveg a korábbi kiadványokra épül, de szükség szerint új információkat is tartalmaz, főként a tulajdonosok és a kezelők tekintetében. Lényeges különbség, hogy a könyv a holtágak elhelyezkedését részletes topográfiai térkép-kivágatokkal mutatja be. A könyvben foglalt adatokból állítottuk össze az I. táblázatot. A könyvben közölt adatokon - a szerzők véleményét kikérve - néhány helyen, elsősorban a tulajdonosok és a kezelök megjelölésénél - változtattunk, így az adatok a 2002. évi állapotot tükrözik, de nyilván nem teljes pontossággal, mivel a földnyilvántartások minden részletének földerítésére nem volt mód. A holtágak területi (vízfelületi) és víztérfogati adatai