Vízügyi Közlemények, 2002 (84. évfolyam)

2. füzet - Pálfai Imre: Adatok a magyarországi holtágakról

216 Pálfai Imre minőségi és vízforgalmi problémákkal terhelt (Donászy 1958, Tasnádi—Vámos 1971, Lábdy-Vágás 1984, Dankó-Majer 1986). A holtágak, mint kiegyenlítő tározók, régóta fontos szerepet töltenek be a belvízvédelemben (Bíró 1894). Az öntözővíz-tározás és -szállítás terén is jelentős a szerepük (Pálfai 1991, Fábián 1993, Palov 1993). A holtágak üdülési célú hasznosításának régi hagyományai vannak. Ez a hasznosítási forma szélesebb körben az 1970-es évektől kezdve terjedt el (Bratán 1984, Palov 1993). Mivel az üdülési célú hasznosítás komoly idegenforgalmi fejlesztési lehetőségeket kínál, a holtágak a területfejlesztési és településrendezési rendezésnél is kitüntetett figyelmet érdemelnek (Szabó 1993, Szaló 1993). A holtág-hasznosítás többcélúvá és intenzívebbé válása (különösen az üdülési igények növekedése) fölhívta a figyelmet a holtágakat fenyegető veszélyekre és a holtágak elhanyagolt állapotára ( Vasasné—Vasas 1978, Hajós 1991, Takácsné 1992), a vízminőségi és közegészségügyi problémákra (Filep-Tóth 1959, Fügedi-Horváthné 1982, Hegedüs-Zsigó 1982, 1984, Bratán 1984, Erdelics et al. 1988, Erdös-HevérFodré 1991, Bratán-Hajós 1992, Fekete-Pálfai-Boga 1995, Balogh et al. 2001), a vízforgalom megismerésére és a vízpótlás szükségességére (Gorzó 1991, Kalmár 1991, SzoInoky—KoIIár—

Raum 1991, Bratán -Hajós 1992, Pálfai 1994b, Zellei 1995), s mindezeket egybevéve a sajátos környezetvédelmi teendőkre (Boros 1974, Demcsákné 1989, Simon 1991, Kemény 1993, Rétvári-Somogyi 1993, Fekete 1994, PápaiKissné-Sári 2001). A holtágak gazdag élővilágának jelentőségét a biológusok már az 1930-as évek végén fölismerték, s kezdetben elsősorban a Tisza Szeged környéki holtágainak élővilágát vizsgálták (Szabados 1938, 1940, Hortobágyi 1939, 1941, Uherkovich 1959, 1963). Később a Tisza más szakaszain és egyéb folyókon is egyre több hidrobiológiái, újabban ökológiainak nevezett vizsgálatot végeztek (Dévai 1968, 1969—70, 1971, Dévai et al. 1971, 1972, Szabó-Tóth 1972-73, Hamar 1976, Schmidt 1976, Kiss 1978, 1982,1983, Bancsi 1980, Dobler-Kováes 1982, Pujin et al. 1986, Szalma-Lévai 1987, Szító 1995, 1998, К Szilágyi 1998, Tóth A. et al. 1998, T. Nagy-Végvári 1999, Borics et al. 2001 ). A holtágak természetvédelmi értékelésének és védelmének hangsúlyozása —egy-két publikációtól eltekintve (pl. Bereczk 1961 ) —csak az 1990-es évektől kezdve, s főleg napjainkban került előtérbe (Tardy 1993, Tóth 1993, Horváth 1993, Somodi 1993, Dévai 1994, Kákonyi 1994, Tökei-Madarassy^-Csima 1994, Aradi-Dévai 1997, Haraszthy 2000, Istvánovits—Somlyódy 2000). A holtágak bevezetőben emiitett átfogó helyzetértékelésének egyes tájegységekben szerzett tapasztalatairól - a holtágak vízgazdálkodási szerepkörét kiemelve -többen beszámoltak (Békési 1993, Csiszár 1994, Goda 1994,Pálfai 1994b, Porkoláb 1994) és országos helyzetképet is fölvázoltak (Pálfai 1994a, Schreffel 1994, Schreffel— Takácsné 1994, Antók-Váradi 1996). A különböző stádiumban lévő holtág-rehabilitációs programokról, részben azok megvalósításáról is, rövidebb-hosszabb ismertetők jelentek meg (Bratán-Hajós 1992, Pálinkás 1993, Zsuffa 1993, Király 1994, Simon 1994, Bartal 1995, Békési 1995, Kósa 1995, Szlávi к et al. 1995, Hamar 1997, BodnárVácz 1998, К Ö VIZ IG 1998, Czakóné 1999, Zsuffa-Bogardi-Leentvaar 2001, Fekete 2002). Hangot adtak a megvalósítás szervezési gondjainak és a tulajdoni-kezelői viszonyok változásának (Nagy 1993, Simon 1993). Javaslatokat dolgoztak ki a holtágak