Vízügyi Közlemények, 2002 (84. évfolyam)

2. füzet - Pálfai Imre: Adatok a magyarországi holtágakról

Adatok a magyarországi holtágakról 215 és a „holtágas" konferenciák kiadványaiban (Beregi-Békési 1993, MTA 1994) megjelent dolgozatokra támaszkodik. A hidrobiológiái kutatások tekintetében egyéb kiadványokból is válogattunk. A kézikönyvekben, évkönyvekben, a különféle térképeken található információkra egy-két példa fölemlítésével utalunk. A kéziratos munkák közül csak néhány irányelvszerü összeállításra térünk ki. A holtágak keletkezése és fejlődéstörténete szempontjából fontos dokumentumok az egykori folyószabályozási tervek, illetve a megvalósításuk után készült térképek. Ezek egyik szép példája „A Tisza hajdan és most" című kiadvány (1898) 1:25 000 méretarányú helyszínrajzi lapokat tartalmazó kötete. Sok információ nyerhető a vízrajzi atlaszokból (Vízrajzi Intézet 1934, VITUKI 1960-1984), az ösvízrajzi elemzésekből (Mike 1991), a vízügyi történeti munkákból (Károlyi-Nemes 1975, Lászlóffy 1982, Hovány 2002), legújabban pedig az űrfelvételekről (Rakonczai 2002). Holtágainkról először a VITUKI által összeállított állóvíz-kataszterben találunk országos áttekintést ( VITUKI 1962). A számbavétel az 1951. évi állapotot tükröző 1:25 000 méretarányú térképlapok alapján készült. A kiadvány táblázatos formában összefoglalja a 0,5 hektárnál nagyobb állóvizek (természetes és mesterséges állóvizek, holtmedrek) térképi adatait (megnevezését, kiterjedését, különálló részeinek számát, középpontjának földrajzi helyzetét). A további táblázatok egyike vízfolyásonkénti áttekintést nyújt a holtmedrekről: 286 holtág sorszámát, helyét (10 folyókilométerenkénti szakaszokban), törzsszámát és nagyságát tartalmazza. Az ebben a kiadványban számba vett holtágak összes kiterjedése 4375 hektár. Az öt hektárnál nagyobb állóvizek - köztük a holtágak - helyét egy térképvázlat tünteti fel. Érdekes adatokat közöl a kiadvány néhány holtág kiterjedésének időbeli változásairól. A megnevezésekből ítélve Magyarország vizenyős területeinek kataszterében (VITUKI 1965) is találunk holtág-adatokat. Az Országos Vízgazdálkodási Keretterv (OVF 1965) és a területi vízgazdálkodási kerettervek némelyike - a tározást tárgyaló fejezetben - mint a síkvidéki tározás egyik lehetőségével foglalkoznak a holtágakkal, de viszonylag kevés információt közölnek. Az országos keretterv tározási szempontból mindössze két dunai holtágat és 79 tiszai holtágat tart jelentősnek. A vízkészletgazdálkodási évkönyvek köteteiben — a vízmérlegnél figyelembe vett tározók között ötévenként részletesebb fölsorolást találunk mintegy 30-40 holtágról, - használati céljuk megnevezésével, hasznos tározóterük és a kiszolgáltatható vízhozam adataival (VITUKI 1966, Somogyi 1972, Schreffel 1976). Az előzőknél bővebben foglalkozik a holtágakkal a VÍZITERV ,Jfasznositható holtmedrek" című összeállítása (Birck 1972—74). Ebből 94 holtág leírását, térképvázlatát, főbb méreteit, a hasznosítás helyzetét és fejlesztési lehetőségeit ismerhetjük meg. Ebbe az összeállításba olyan egykori folyómedreket is felvettek, mint pl. a Szentes környéki Kurca-főcsatorna (más néven „Kurca-tartány"), amelyet ma már nem sorolnak a holtágak közé. A tanulmányunk 2. fejezetében ismertetett újabb keletű feltáró munka eredményeit a KHVM először a Tisza-völgyi holtágak és a Duna-völgyi holtágak című kötetben adta közre (Pálfai 1995, 1997). A holtágakat kezdetben elsősorban halászati célra hasznosították (Károlyi—Nemes 1975, Lászlóffy 1982). Ez a hasznosítási forma napjainkban is kedvelt, de sajátos víz-