Vízügyi Közlemények, 2002 (84. évfolyam)
1. füzet - Kozák Miklós: A vízerő-hasznosítás és a lefolyás-szabályozás, mint a fenntartható fejlődés alapjai
106 Kozák Miklós A COVENPRE vállalat bírálata az elmondottakon túl a következőket hangsúlyozta: — A WCD jelentése lebecsüli a gátak jelentőségét és nem látja annak nélkülözhetetlen életelemet biztosító szerepét, — A WCD jelentése a világban nem fog érvényesülni, mert részrehajló; — Ajelentés olyanok véleményét tükrözi, akik a gyakorlati élettől nagyon távol állnak (tisztelet a kivételnek!). Ezek a vélemények késleltethetik a latinamerikai, afrikai és ázsiai országok fejlődését és az elmaradottság felszámolását, — Amint a jelentés megjelent, a gátellenes lobbi moratóriumot hirdetett a gátak építése ellen.(l. később) — A 45 000 gát döntő többsége kifogástalanul üzemel, biztosítva az emberiség létfontosságú elemét (víz, energia) és ezeknek csak az egy ezreléke azt, amit a WCD vizsgált, illetve kifogásolt. Az ICOLD, az IHA és az ICID elnökei is elvetik a WCD jelentését és a fentieken túl a következőket hangsúlyozzák. Ajelentés az emberiség víz- és energiaellátása terén teljesen figyelmen kívül hagyja a világon e téren meglévő szégyenletes aránytalanságokat, egész kontinensek elmaradottságát és nem ad reális megoldásokat ezek mielőbbi felszámolására. Ezek kezelésére csak a születés szabályozását ajánlja. A CONNTINENTAL CONSTRUCTION Ltd. bírálatából a következők méltók említésre: A WCD semmi érdemlegest nem javasolt az öntözésre, amit az emberiség növekvő létszáma és az élelmiszerhiány is indokol. Ha a WCD úgy gondolja, hogy a vízerő-hasznosítás alternatívája a hőerőművek, akkor mi lesz a légkörszennyezéssel és a természetvédelemmel? Nem ez lenne az elsődleges út? A WCD jelentéséből az is kitűnik, hogy különösen aggódnak a flóráért és a faunáért. Ugyanakkor elgondolkoztató, hogy a kalorikus bázisú energiatermelés bázispusztítását meg sem emiitik. Környezetkárosítás terén fel sem merül, hogy ezek az igazi környezetszennyezők és nem a vízerőművek. Sajátos gondolkodás ez, mely sokmindent sejtet, de nem a tárgyilagosságot. Természetes, hogy az ICOLD, az ICID és az IHA elismerik, hogy léteznek hibásan tervezett és megépített, illetve helytelen üzemrenddel működő víztározó rendszerek is. Ám ez nem ok arra, hogy néhány hibából általánosan kedvezőtlen következtetéseket vonjunk le, mert a WCD ezt teszi. Az is igaz, hogy a trópusi övezetekben vannak nem kellő körültekintéssel megépített tározók melyeknek problémáit rendezni kell. A további félreértések elkerülése, a környezet és az emberek védelme érdekében az International Energy Agency (IEA) vezetésével számos érdekelt szervezet (ICOLD, ICID, IHA) és állam (Kanada, Finnország, Olaszország, Japán, Norvégia, Spanyolország és Svédország) közreműködésével még 2000-ben kidolgozásra került egy átfogó program (Agreement on an International Energy Program-AIEP) melynek célja a vízés energiaellátással kapcsolatos környezeti problémák szakszerű kezelése. Mindez annak tudatában, hogy a vízenergia világszerte felértékelődött és a megújuló energia, a vízenergia, ha lassan is, de egyre inkább tért hódít világszerte — állapítja meg az IEA (IHA 2000, Kozák 2001). Már itt nyomatékosan kell hangsúlyozni, hogy a WCD gátakat elemző kifogásai, bí- • rálatai lényegében völgyzárógátakra és nem folyami duzzasztómüvekre vonatkoznak. Az angol nyelvben a dam völgyzárógátakat és nem folyami duzzasztómüvet jelent, ami az angolban barrage. Az ebből származó félreértések, tévedések forrásai lehetnek, melyre még visszatérünk.