Vízügyi Közlemények, 2002 (84. évfolyam)

1. füzet - Kozák Miklós: A vízerő-hasznosítás és a lefolyás-szabályozás, mint a fenntartható fejlődés alapjai

A vízerő-hasznosítás és a lefolyás-szabályozás, mint a fenntartható fejlődés alapjai 105 gátból csak 17 tematikus értékelést dolgozott fel, ezeket is előre szelektíven válogatta ki elemzésre. A tanulmány egyértelműen elhallgatja a gátak hasznát, pozitívumait, amit a szerzők ki is hangsúlyoznak {„nem foglalkoztunk a gátak gazdaságai hasznaival "). A jogsérelmek terén is egyoldalú a WCD, amennyiben csak a gát mellett élők jogait tartja perdöntőnek. Eszükbe sem jut, hogy a folyók, a vizek az egész emberiségé és nekik is joguk van az életelemekhez, nemcsak a vizek mellett élőknek. Ebből az is következik, hogy a gát haszna is az egész közösséget illeti meg és nemcsak azokét, akik közvetlen mellettük élnek. Egy néhány km

2-es területen talált arany, olaj, vagy földgázvagyon haszna nemcsak a kitermelőt és a térség lakóit illeti meg, hanem az egész nemzetet. A létesítés során persze károsodás senkit nem érhet. Az igazságos kárpótlás alapelve csak az lehet, hogy az érdekeltek nem kerülhetnek kedvezőtlenebb helyzetbe a gát megépítése után. Azt is tudni kell, hogy számos elmaradott országban a korrupció mértéke szinte határtalan és a sérelmeknek gyakran ez a legfőbb forrása ( WR 2001 ). A WCD jelentésében különösen bántó, hogy a nagygátaknak a negatív hatásait felnagyítja, felbecsülhetetlen érdemeit pedig minimalizálja. Szinte képmutatásnak számít az, hogy a jelentés első pontja elismeri, hogy a gátaknak milyen jelentős szerepük van az emberiség jólétében. Ám ezután jön a letargia: a jelentés rátér a gátak alaptalan és elfogult elmarasztalására. Lépten-nyomon azt sugallja, hogy a folyók, a vizek és az erdők elsősorban az ott élőké és másoknak szinte semmi közük ahhoz. (Pl. a Balaton csak az ott élőké lehet?) Mintha olyanok sugallnák a jelentést, akiket nem érdekel száz- és százmilliók szenvedése. Elsiklanak afölött, hogy ma milliók szenvednek az éhségtől, a nyomortól, melyeken a víz- és energiagazdálkodás sokat segíthet. Elködösítik, hogy a szegénység és az elmaradottság felszámolható a vízfolyások hasznosításában rejlő megújuló természeti erőforrások hasznosítása nélkül is. Számos zöld szervezet a folyók érintetlenségéért száll síkra. Ebben az a megdöbbentő, hogy a kalorikus energiatermeléssel velejáró, a többé sohasem pótolható fosszilis ásványi anyagok elpusztításánál—a lég- és talajszennyezésről már ne is beszéljünk—mindez eszükbe sem jut. A konferencia spanyol résztvevői azért marasztalták el a jelentést, mert az szinte teljesen elfelejtkezett arról, hogy a víztározók egyik legfontosabb rendeltetése, hogy a rendkívül szélsőséges csapadékviszonyok által prezentált vízkészleteket lefolyás-szabályozással az ember igényeinek megfelelően szabályozza és hogy ennek nincs más alternatívája (miközben a jelentés állandóan az alternatívákról beszél). Az árvizeket visszatartják, és azt a vízhiányos időkben hasznosítják. A kínai résztvevő konkrét adatokkal és i.sz. előtti korokra visszanyúló történeti tényekkel mutatott rá a WCD jelentés számos megalapozatlanságára, amelyek Kínát is elmarasztalták nagyarányú gátépítési programja miatt. Kína víztározóinak kapacitása 500 km

3 és jelenleg 97 km

3 tározó áll építés alatt. A WCD jelentés készítői elfelejtkeztek arról is, hogy Kína lakossága a múltban milyen szenvedéseken ment át a folyók kellő szabályozásának hiányában. Az elmúlt 71 évben az árvíz 310 ezer ember halálát okozta és 70 millió lakosnak okozott súlyos károkat, elpusztítva egész eddigi munkájuk eredményét. A szárazság okozta éhínség 1928-ban 13 tartományban 120 millió embert sújtott, míg 1942-43-ban emitt több, mint 1 millió ember halt meg. Kínában kr.e. 206-tól 1949-ig 1093 árvízkatasztrófa és 1056 katasztrofális aszályos év volt. A most folyó vízügyi nagyberuházások biztosítani fogják, hogy a jövőben ilyen katasztrófák többé ne ismétlődjenek meg.