Vízügyi Közlemények, 2001 (83. évfolyam)

1. füzet - Szesztay Károly: Vízgazdálkodás és tájfejlesztés a környezeti válság globalizációjában

Vízgazdálkodás és tájfejlesztés a környezeti válság globalizációjában 67 A Kárpát-medence és ezen belül az Alföld geológiai adottságainak és különösen felszínének és élővilágának kialakulásában meghatározó szerepe volt a peremi hegyvidék vízbőségének és az ebből származó felszíni lefolyásnak. A külső vízpótlás hatására a Tisza-völgyben - arid, szemiarid éghajlata ellenére — folyó és állóvizekkel tarkított ligetes-erdős-réti növény társulás alakult ki. Évente átlagosan 2—3 milliárd m' árvíz ömlött ki a területre, aminek egy része a kedvező felszíni adottságok között lassú áramlásban vonult végig a völgyben, más része a mocsarasokban tünt el, és táplálta környezete talajvizét, harmadik és legnagyobb része pedig elpárolgott, csökkentve a légkör párahiányát. A Tisza és a főbb mellékfolyók évenként rendszeresen ismétlődő árvizeinek ezt a talajt öblítő, éghajlatot mérséklő és növényzetet tápláló természeti adottságát felismerve — és azt a helyi adottságokhoz sokrétűen igazodó kisebb-nagyobb mesterséges „fok-rendszerekkel" szabályozva — alakult ki a honfoglalást követő mintegy nyolc évszázadon át virágzott (és több nálunk járt nyugati krónikás által megcsodált) ártéri gazdálkodás és népi vízhaszonvétel (Andrásfalvy 1981). A Tisza és a Körösök csatornázása és vízátvezetése ennek az ösi tájfejlesztéses gazdálkodásnak a mai kor adottságai és lehetőségei közötti szabályozható újraélesztéséhez teremti meg az előfeltételeket, amelyeket hosszabb időtávlatban valószínűleg a Dunából történő vízátvezetéssel is ki kell majd egészíteni (OVH 1984). A víz tájfejlődést és terület használatokat segítő szerepe mai adottságok közötti megtervezésének és megvalósításának előfeltétele és nélkülözhetetlen eszköze a társágazatokkal folytatott gondolatcsere és együttműködés. A növénytermesztés és tájtervezés vonatkozásában ilyen lehetőséget kínálnak például az MTA AGRO-21 programjának konzultációi és iratai, az erdőgazdálkodás hidrológiai vonatkozásait illetően pedig az 1992. márciusi közös rendezésű vitaülés „Az Alföld erdői és vízháztartása" címmel (lásd Hidrológiai Közlöny 1993/1.szám). A Kárpát-medence vízháztartásának, vízforgalmának jelentős tényezője a hidrogeológiai szerkezet. A több száz méter vastagságú, jelentős arányban homokos és folyami eredetéből következően változatos elrendezésű medenceüledék nemcsak tárolja, hanem vezeti is a vizet (OVH 1984). A medence növényföldrajzi sajátosságát - az erdő létét - a vázolt bőséges vízellátottság teremtette meg. Megbízható becslések szerint a honfoglalás korában az Alföld erdőterülete a jelenlegi kb. 10%-kal szemben 25-28% volt. Az adott éghajlati adottságok között a térszín és a fedőréteg vízháztartásában a nagy fajlagos párolgásuk következtében a vízfelületeknek és az erdőknek meghatározó a szerepe, és a két tényező egymást helyettesíti (8. ábra). A 8. ábra az erdők csökkenésének vízháztartási következményeit vázolja. A történeti adatok alapján szerkesztett a. jelű ábra azt mutatja be, hogy az ország jelenlegi területén az erdők pusztulásával többek között növekedett a felszíni lefolyás, amiből egyértelműen következik a beszivárgás (és a fedőréteg vízellátásának) csökkenése. A b. jelű ábra pedig az erdő és a vízállásos területek egymást helyettesítő voltát szemlélteti. A XV. századig az Alföldön az erdők hatására jóval kisebb vízállásos terület volt, mint az erdőpusztításokat követő XVIII. században és a vízjárta területet századunkban csak az ármentesítéssel lehetett a korábbi természetes nagyságúnál kisebbre csökkenteni.