Vízügyi Közlemények, 2001 (83. évfolyam)
3. füzet - Philipp István: Az árvízvédelmi földművek viselkedése
Az árvízvédelmi földművek viselkedése 479 fennálló példákra és érzékünkre vagyunk utalva. Ugyanis mind nálunk, mind külföldön is hiányzik egy olyan, legalább folyónként általános érvényű összefüggés, mint a k- H 2- T/L = const./«, ahol к—a gát anyagára vonatkozó szivárgási tényező, H—a mértékadó árvízmagasság (m), T— a mértékadó árvíz időtartama (s), L — a keresztszelvény alaphosszúsága (m), n — biztonsági tényező (3-5). Hasonló, minél általánosabb érvényű összefüggés birtokában, a többi adatot ismertnek véve, L számítható volna. Ezzel a teljes keresztszelvény ismeretessé válna, mert a többi adat meghatározása az eddigi tapasztalatok, elméleti és kísérleti eredmények (szivárgási görbe) alapján történhetne. Bizonyos, hogy a szóban forgó és keresett összefüggés csak kísérletekkel és a már meglévő gátakon végzett megfigyelésekkel állítható fel — ha egyáltalán felállítható — éspedig csak hosszabb idő alatt. Tehát mielőbb neki kell kezdeni a munkának, éspedig: - Schmied eredményeit felül kell vizsgálni és kísérleteit folytatni magasabb, 0,5— 1,0 m magas modellekkel, jellemezve a különféle anyagokat mind szemcseösszetételi görbéjükkel, mind vízáteresztő-képességi tényezőjükkel. - gátjainkon számos helyen észlelési szelvényt kell létesíteni és kellő előkészítés után megkezdeni az észleléseket nagyjában olyféleképpen, hogy azt a Tiszán Szeged és Tápé között, vagy a tiszakeszi szivattyútelepnél (Sikó 1949). A szivárgási göbével foglalkozó elméleteken kívül sokáig volt egy olyan elmélet is elterjedve, hogy a töltéstest állékonyságát egyedül a mentett oldali rézsű hajlásszöge befolyásolja. Erre vonatkozóan Ihrig ( 1968) közöl számítási eljárást, amely szerint az állékonyság feltétele, hogy a mentett oldali rézsű hajlásszöge a< l/2tp, ahol tp az átázott gátanyag súrlódási szöge. Ennek eredményeként sok helyen a padkás szelvények helyett 1:5-ös mentett oldali töltésszelvényeket építettek. Ez a megállapítás ma is igen figyelemre méltó. Ihrig (1963) bemutatja adott árhullám hatására a töltés átnedvesedésének folyamatát és az átnedvesedés határát meghatározó burkoló görbe alakját ( 1 .B. ábra), mely igen figyelemreméltóan mutatja, hogy a nagy töltésszelvényekben még a nagy (magas és tartós) árhullám hatására sem alakul ki a permanens szivárgási görbe. На а В ábrát szembeállítjuk az A ábrával, szembetűnő az a változás, ami azt szemléltetj, hogy a korábbi kis töltésszelvények esetébén egyértelműen a teljes szelvény átázását okozta az árvízi terhelés, ezért a régi időben a töltéstest védképességét kellett a védekezés alatt biztosítani. Ugyancsak az A és В ábra részei összevetéséből látható, hogy a töltéstest átázása az árhullám apadó ágában is folytatódik, ezért fordult elö sok esetben töltésszakadás a régi időkben apadáskor. Ezzel szemben a mai - fejlett—töltésszelvény mérete szinte kizáija a permanens szivárgási görbe kialakulását és az emiatti töltésszakadást. A későbbiekben igyekszem bizonyítani, hogy a töltés „átázás" is az alatta lévő talajtömbben lezajló folyamatok következménye. Említésre méltó, az árhullám tartósságát is figyelembevevő számítási eljárás (Tápay—Szalay 1954), mellyel egy elörejelzett árhullámgörbe alapján számítható és megszerkeszthető az átnedvesedés - átázás határvonala az árvédelmi töltés keresztmetszeti szelvényében, ezzel a mértékadó magasságú és tartósságú árhullámokra méretezhető a töltés keresztszelvénye.
