Vízügyi Közlemények, 2001 (83. évfolyam)

2. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

300 Nagy L.—Tóth S. 1:7500 méretarányban készültek, és az elöntés vízmélysége alapján három kategóriát különböztettek meg, a fél méternél kisebb vízmélységű, a két méternél nagyobb vízmélységű, és a két határérték közé eső területet. 4.2. Árvízi zónatérképezés Magyarországon Az ármentesítési munkák kezdetben - a mérnöki tevékenység korabeli lehetőségeinek és szintjének megfelelően - a korábban észlelt maximális árvízszinteknek a terepre történő egyszerű, horizontális kivetítésével igyekeztek meghatározni az elöntéssel veszélyeztetett területeket. Természetesen ez a próbálkozás nem volt alkalmas az ártéri elöntés szabatos kiteijedésének meghatározására. A műszaki ártérfejlesztést (5. ábra) az 1884. évi tiszai törvény alapján az árvízvédelmi társulatoknak el kellett végezniük, hogy érdekeltségi területüket és ezáltal a beszedett társulati hozzájárulást növeljék. Különböző mértékben fizetett hozzájárulást a mély- és magas ártér. A törvény még azt is előírta, hogy úgy kell a műszaki ártérfejlesztést végrehajtani, hogy a keletkezett helyszínrajz alkalmas legyen a gátőri személyzet oktatására. A mentesített területen ehhez a munkához részletes művelési ág felmérés és aranykorona összeírás tartozott. Az ártéri adó kivetésének alapja ugyanis a kataszteri tiszta jövedelem volt. A műszaki ártér fejlesztés alapján fizetnie kellett a vasútnak, az önkormányzatoknak, a gazdálkodóknak és mindenkinek, akinek az ármentesítésből előnye származott az 1885. évi vízjogi törvény szerint. A műszaki ártérfejlesztés tehát az első árvízi zónatérképként értékelhető, valószínűleg világviszonylatban is egyedülálló és élenjáró kezdeményezés volt. A mérés- és számítástechnikában bekövetkezett nagyarányú fejlődés lehetővé tette a valóságos fizikai folyamat, azaz a töltésszakadáson, különböző kezdeti szinteken kitörő, különböző valószínűségű árvizeknek a terepen történő lefolyási és tározódási folyamatainak matematikai modellezését. Ez a lehetőség nyitotta meg az utat az árterek különböző valószínűségű elöntésének és a különböző valószínűségű elöntések kiterjedésének meghatározása előtt. A fentiek miatt, az ártér — illetve az ártér természetes és mesterséges létesítményekkel egymástól elválasztott öblözeteinek - meghatározásához új, egységes módszert kellett kidolgozni. Az ártéri öblözetek

1 újbóli meghatározására a VITUKI-ban, 1977-ben került sor, a magyarországi folyók új mértékadó árvizeinek 1976. évi közreadása után, annak eredményeit is hasznosítva. Az ártéri öblözetek kiterjedésének meghatározásához az egyes öblözetek nagyságától függően egy, vagy több olyan jellemző gátszakadási hely felvételére került sor, melyek az öblözet legkedvezőtlenebb (legnagyobb) elöntését eredményezik. Az 1 %os, valamint az 0,1%-os valószínűségű árhullámképet a szakadási szelvénybe transz1 Ártéri öblözet alatt az ártérnek egy meghatározott része értendő, melyet egyrészt a folyópart — védett öblözet esetében az árvízvédelmi létesítmény -, másfelől pedig az ártér szélén húzódó természetes magaspart határol. Az öblözet határa mesterséges létesítmény - út, vasút alépítménye, mellékvíz, főcsatorna töltése stb. — is lehet, ha annak méretei és állékonysága kizárják az elöntésből származó víz továbbjutását. Az öblözet tehát az ártér egy meghatározott medencéje, melyet - az öblözetet védő árvízvédelmi mű tönkremenetele esetén — a kitörő árvíz elönthet anélkül, hogy a víz a szomszédos öblözetbe kerülhetne.