Vízügyi Közlemények, 2001 (83. évfolyam)

1. füzet - Hajós Béla: Vízfolyások szabályozása a XXI. században

Vízfolyások szabályozása ci XXI. században 9 A közlekedési hálózat kiépítése során a völgyfenéki területeken építették a közutak, vasutak jelentős részét is (Kaliczka 1984). Hegy- és dombvidéki vízfolyásaink völgyfenék vizsgálatánál nem lehet egyenlőségjelet tenni a mezőgazdaságilag általában jól művelhető területek völgyeinek, illetve a mezőgazdaságilag kedvezőtlen adottságú területek völgyeinek hasznosítása közé. Az utóbbiak esetében a völgyfenéki területek megművelése létfontosságú volt, míg az előbbiek esetében a völgyfenéki területeken kívül rendelkezésre álltak a megélhetést biztosító, mezőgazdasági termeléshez szükséges területek. A völgyfenéken kanyargó vízfolyás az adott szakaszára részben a felülről érkező, részben a helyszínen összegyűjtött vizet vezeti tovább az alsó szakaszokra. Vízszintjével környezetében szabályozza a talajvizet. A mezőgazdasági termelésnek ezzel kapcsolatban pontosan meghatározható igényei vannak. A mezőgazdasági igények kielégítésére műszaki eszközökkel szabályozzák a medret, vezetik el a belvizeket és csökkentik a talajvízszintet. A társadalom igényei alapján a vízrendezési munkák célja sokáig csak a káros vizek elvezetése és az elöntés elleni védelem volt. Ennek érdekében az adott kor technikai és gazdasági lehetőségeit felhasználva alakították vízfolyásaink nyomvonalát, keresztmetszeti méreteit, próbálták meghatározott elképzelésekkel létrehozni a természetes esésekhez hasonló, vagy attól eltérő hossz-szelvényét. A XIX. században ill. a XX. század első felében a vízrendezési munkák végrehajtását a már kialakult műszaki alapelvek, sőt a XIX. század utolsó negyedében megjelent vízügyi jogszabályok is meghatározott keretek közé szorították. A jogfejlődés első, magas szintű, nem csak magyar, hanem egyben európai szabályozása 1885-ben történt, amikor is sok gyakorlati lépés után megszületett a vízjogról szóló 1885. évi törvény (Filotás 1995). A műszaki és jogi lehetőségeket jelentősen befolyásolták a tulajdonjogi kérdések, a különböző birtokosok közötti gazdasági ellentétek, vízhasználatok. A földterületek művelésbe állítása azonban a parti birtokosok gazdasági lehetőségeinek volt a függvénye, ezért a szerény mértékű vízrendezés és a vízfolyás-szabályozás az ország területén általában nem avatkozott be jelentősen a patakok, folyók által táplált életterekbe. A területek, különösen az árterek, sokkal közelebb voltak a természetes állapotukhoz, mint manapság. Hegy- és dombvidéki kisvízfolyásainkra jellemző volt az árvizek levezetését befolyásoló nagyszámú, üzemelő vízimalom. E vízi létesítmények jelentősen befolyásolták a völgyfenéki területek talajvízszintjét is. Ehhez alkalmazkodva, a vízfolyásokvölgyeiben, a kisvízfolyások árterületén, a nagy kiterjedésű, általában az időszakos árvízi elöntést elviselő területeken, rétmüvelést folytattak. A rétművelés kisebb igényű vízrendezési feladatot állított a vízrendező elé. A második világháború után, különösen a mezőgazdaság nagyüzemi átszervezését követően, ugrásszerűen megnőtt a vízrendezési munkák iránti igény. A mezőgazdaságban megjelenő gépek, a korábbi művelési eszközökhöz viszonyítva alapvetően új feladatot adtak. Az extenzív gazdaság fejlesztési szemlélet következtében jelentősen megnőtt a völgyfenéki területek szántómüvelésbe fogásának igénye, a gyepterületek feltörése. A tulajdonviszonyok pedig már nem akadályozták a vízfolyások oly rendezését, amely már kielégítették a nagyüzem igényeit.