Vízügyi Közlemények, 2000 (82. évfolyam)

3-4. szám - Somlyódy L.-Buzás K.-Clement A.-Licskó I.: A települési vízgazdálkodás stratégiai kérdései

A települési vízgazdálkodás stratégiai kérdései 637 ve állnak rendelkezésre. Utóbbit nagymértékben befolyásolja az összegyűjtött csapadékvíz évről évre változó értéke és a mérési hibák. Az egységes alapra — például lakosegyenértékre — történő vetítés, ahogyan mi is tettük, távolról sem egyszerű. A hiányosságok nagymértékben nehezítik a meglévő, korszerű elemzési módszerek és modellek alkalmazását a gyakorlatban. Az „informatika" természetesen a fentieknél lényegesen többet jelent: tartalmazza a sok paraméterre kiteijedő, a céloknak megfelelően megtervezett méréseket és az „on-line" üzemirányítást is. Előfeltétele annak, hogy megalapozottan döntsünk, tájékoztassunk, kommunikáljunk, tárgyaljunk és így tovább. 2.2.2. Elérendő célként számos alternatíva határozható meg a csatornázás és szennyvíztisztítás megkívánt szintjének előírása révén, a vonatkozó EU-irányelv, a hazai adottságok és egyéb tényezők függvényében. A megvalósítás időbeli sorrendisége is többféle lehet: haladhatunk a szolgáltatási szint (százalékos ellátottság) költséghatékonysága; környezeti megfontolások, vagy a kettő legkülönbözőbb kombinációi szerint. Ezektől függően különböző „stratégiák" adódnak. 2.2.3. A szennyvíztisztítási alternatívák és a költségek becslésére összehasonlító elemzést készítettünk a különböző szennyvíztisztítási technológiák költségeinek és hatékonyságának egybevetésére (Henze—Odegaard 1994, Somlyódy-Shanahan 1998, Zessner et al. 1999), a lépték hatására és a csatomázás költségeire. Mindezeket az információkat a hazai költségszintekhez illesztve alkalmaztuk, nagyszámú variáns elemzésére. A nagyságrendről tájékoztat, hogy 100 000 LEE esetén az egy lakosra eső csatornázás átlagos költsége - 1998-as árszinten — 100 000 Ft körüli, míg a biológiai szennyvíztisztításé — az iszapkezelést is beleértve - ennek harmada (a költségek a kisebb települések felé haladva számottevően nőnek (Búzás et al. 2000). A szennyvíztisztítási alternatívák közül elsősorban a mechanikai, biológiai (eleveniszapos) vagy a „tápanyag-eltávolítással" ellátott módszerek jutnak eszünkbe. Valójában, az elmúlt 10-15 év technológiai fejlődése eredményeként ma már sokkal több eljárással rendelkezünk. A nemzetközi tendencia a biológiai és kémiai folyamatok kombinálását tükrözi (

Hahn 1990). A vegyszeradagolás hatékony a foszfor (és nehézfém) eltávolítása szempontjából. Lehetővé teszi az előülepítő nagyobb felületi terhelését és a biológiai egység tehermentesítését, mindezek révén pedig a reaktorméretek és a beruházási költségek csökkentését. Ugyanakkor a szén magasabb szintű eltávolítása, a nitrifikáció és denitrifikáció nem nélkülözheti a célzott kémiai feltételek mellett elszaporodó „okos" baktériumok lebontó tevékenységét. AIV. táblázat a talán legelterjedtebb „state of the art" eljárások átlagos jellemzőit — hatásfokok, elfolyóvíz-koncentráció és a mechanikai tisztításra vetített fajlagos költségek - foglalja össze (Henze-Odegaard 1994, Somlyódy-Shanahan 1998, Zessner et al. 1999), hangsúlyozva, hogy a tényleges költségek a helyi viszonyoktól nagymértékben függenek. A bemutatott alternatívák az alábbiak: M — mechanikai tisztítás, MK - kis dózisú kémiai-mechanikai tisztítás, B1 - nagy terhelésű eleveniszapos rendszer (azaz nincsen nitrifikáció), B2-kis terhelésű eleveniszapos rendszer, BIK-mint Bl, de (szimultán) foszforkicsapatással, B2K - mint B2, de foszfor elökicsapatással, B2KN1 — mint előbb, de részleges denitrikációval (a levegőztető medencében, anoxikus terek létrehozása révén), B2KN2 — mint B2K, de külön reaktorban denitrifikációval.