Vízügyi Közlemények, 2000 (82. évfolyam)
1. füzet - Szlávik L.-Ijjak I.: A magyar vízgazdálkodás jellemzése (Eurowater)
A mag \' ar vízgazdálkodás jellemzése (EUROWATER) 57 A vízügyi hatóság a felügyeleti ellenőrzést az I. kategóriába tartozó létesítményeknél évenként, II. kategóriába tartozó létesítményeknél kétévenként, III. kategóriába tartozó létesítményeknél ötévenként, IV. kategóriába tartozó létesítményeknél esetenként (szúrópróbaszerűen, illetve megkeresés, vagy bejelentés alapján) végzi. A vízi közmű üzemeltetökre vonatkozó külön is hangsúlyozott ellenőrzési feladat azzal - az előzőekben már többször említett - sajátos magyarországi jelenséggel hozható összefüggésbe, hogy a vízi közmű üzemeltető szervezetek az önkormányzati vagyonátadást kővetően szétaprózódtak, s ennek következményeként sok területen a szolgáltatás biztonsága csökkent. A probléma kezelésére a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter rendeletet alkotott a vízi közművek üzemeltetésének követelménveiről (18/1992. (VII. 14.) KHVM rendelet, módosítva a 24/1996. (XII. 4.) KHVM rendelettel), s a betartás ellenőrzését a vízügyi igazgatóságok feladatává tette, a kővetkezők szerint: — A vízi közművek üzemeltetésének követelményeire vonatkozó szabályok megtartását a közmű helye szerint illetékes vízügyi hatóság ellenőrzi. — Jogszabállyal, vagy hatósági előírással ellentétes üzemelés esetén —az ellenőrzés megállapításaitól függően - a vízügyi hatóság köteles a) az ellenőrzés eredményéről az üzemeltetőt, valamint a vízi közmű tulajdonosát tájékoztatni, egyidejűleg felhívni a hiányosságok megszüntetésére, b) a hatáskörébe tartozó ügyben — különösen a vízjogi engedély felülvizsgálatával, módosításával, vagy visszavonásával kapcsolatos, illetve hivatalból indított egyéb eljárásban - hatósági jogkörét gyakorolni, c) a feltárt hiányosság jellege szerint hatáskörrel rendelkező más szervet megkeresni. A 18/1992. (VII. 14.) KHVM rendelet az általános rendelkezéseken túl (vízközmüvet vízjogi engedély alapján lehet üzemeltetni, szervezett munkarendet, ügyeleti, készenléti szolgálatot kell biztosítani, meghatározott munkaköröket előírt képesítéssel rendelkező személy tölthet be, egészségre ártalmas munkakörökben egészségügyi vizsgálat során alkalmasnak minősített személy foglalkoztatható) külön fejezetekben foglalja össze az ivóvíz-szolgáltató, illetve a szennyvíz-elvezető-tisztító müvekre vonatkozó rendelkezéseket. Az ivóvíz-szolgáltató müvekre vonatkozó rendelkezések: — előírják, hogy a vízi közmű üzemeltetésére vonatkozóan üzemeltetési szabályzattal kell rendelkezni, melynek kiadásához szükséges a vízügyi és a közegészségügyi hatóság egyetértése, — előírják, hogy az üzemeltetési szabályzatnak tartalmaznia kell a) az üzemeltetésre, b) a technológiai folyamatokra, c) az időszakos ellenőrzésekre és vizsgálatokra, az üzemi adatok rögzítésére és értékelésére, d) a személyi feltételekre, e) a biztonságtechnikai, a balesetelhárítási és egészségvédelmi óvórendszabályokra, az előzetes és időszakos egészségügyi vizsgálatokra vonatkozó szabályokat.