Vízügyi Közlemények, 2000 (82. évfolyam)

3-4. szám - Simonffy Zoltán: A hazai vízigények és vízkészletek stratégiai szempontjai

464 Sitnonffy Zoltán biztonságot nyújtó fölös mennyiségben a Felső-Tisza vidékén és a Duna—Tisza közén, a folyóvölgyekben találhatók. 5.5. Az állattartás és a halastavak vízigényének kielégítése Az állattartásra fordított felszín alatti vizeket terhelő fogyasztás becsült értéke kb. 90 millió m

3/év, ami várhatóan 10-25%-kal fog emelkedni. Az igények megoszlása a Duna és a Tisza vízgyűjtője között kb. 40-60%. A Duna vízgyűjtőjén ennek a vízigénynek a kielégítése nagy biztonsággal lehetséges, a Tisza vízgyűjtőjén viszont az állattartásnak alkalmazkodnia kell a szabad készlettel rendelkező területekhez (a Felső-Tisza vidéke, a Tisza jobb parti vízgyűjtője, a Körösök és a Berettyó vízgyűjtője), illetve a szabad készleteket az ipari igényekkel összehangolva lehet felhasználni. A halastavak területe ma mintegy 250-300 km

2, emelkedőben van. Vízkészletgazdálkodási szempontból elsősorban a frissvíz-ellátás és a nyári időszak párolgási veszteségének pótlása a kritikus feladat. Ehhez mintegy 150 millió m

3 vízre van szükség évente. Feltételezésünk szerint a halastavak területe 30-35 ezer hektárra nőhet, ha a megfelelő vízellátással rendelkező, de gyenge növénytermesztési adottságokkal rendelkező területeken halastavak létesülnek: a Duna-völgyi-főcsatorna melletti területeken, és a Tiszántúlon a folyók és a főcsatornák mentén. Ez a vízigényeket arányosan növelné, a párolgási veszteség pótlására kb. 200 millió m

3 vízre lenne szükség (Simonffy 1999a). A fejlesztéssel növelt vízigények kielégítésének az említett területeken nincsen korlátja, érzékenynek egyedül a dunántúli dombság kis vízfolyásokra települt halastavai számítanak, ahol már a jelenlegi igények mellett is gyakori vízhiány várható, sőt a hasznosítható készletek csökkenése esetén (éghajlatváltozás hatása, a mederben hagyandó vízhozam növekedése, nagyobb biztonságra való törekvés) a halastavak területének csökkentésére is szükség lehet. 3.6. Öntözés Jelenleg öntözésre - 1200-1500 km

2-en-az időjárástól függően 70-100 millió m

3 felszíni és 150-200 millió m

J talaj- és rétegvizet használnak (utóbbit jelentős mértékben engedély nélkül). Az 1993-as száraz évben az öntözés mintegy 300 millió m

3 felszíni vizet fogyasztott, a felszín alatti vizekből származó öntözés pedig valószínűleg a felső érték közelében, azaz 200 millió m

3 körül volt (közelítően 3000 km

2 területet öntöztek). A '90-es évekre jellemző fajlagos öntözővíz-használat 160-200 mm volt. Ugyanakkor a értéknövelő öntözés a ma használatos öntözési technológiák mellett 200-400 mm tényleges öntözövizigényt jelentene. A tényleges fajlagos öntözővízhasználat tehát számottevően elmarad az „elmeleti" értékektől, ami mutatja, hogy az öntözési szokások ma még inkább csak az időjáráshoz alkalmazkodó, vízhiánypótlásnak tekinthetők, nem pedig a nagyobb termelési értéket biztosító technológia részének.