Vízügyi Közlemények, 2000 (82. évfolyam)

3-4. szám - Simonffy Zoltán: A hazai vízigények és vízkészletek stratégiai szempontjai

456 Sitnonffy Zoltán szempontjából a teljes vízkivétel „elhasználásnak" minősül, és ennek a rendelkezésre álló készlethez viszonyított aránya határozza meg a kihasználtságot. Ha a használt vizet más készletfajtába vezetik vissza, ez a mennyiség az onnan hasznosítható mennyiséget növeli. A hasznosítható készleteket az egymásrahatások figyelembevételével határoztuk meg: — a parti szűrésű vízkivétel csökkenti a felszíni készleteket, de a használt víznek ugyanabba a vízfolyásba visszavezetett része növeli azt, - a felszín alatti vízkivételek bizonyos mértékig csökkentik a mederbeli lefolyást, ugyanakkor a felszín alatti vizekből származó bányavizek és szennyvizek visszavezetése növeli. A felszín alatti eredetű szikkasztott szennyvizek készletnövelő hatását, a mennyiségek bizonytalansága és a koncentrált visszavezetés miatt elhanyagoltuk. A legnagyobb fogyasztók az erőmüvek, azonban a víz csekély veszteség mellett visszakerül a vízfolyásokba, tehát újra hasznosítható, így a készlet kihasználtsága szempontjából kicsi a jelentősége. A '90-es évek végére a lakossági vízellátást szolgáló vízkivételek megközelítően azonossá váltak a mezőgazdaságival (halastavak, állattartás, öntözés): 660, illetve 715 millió m

3/év. A kialakult arányok oka, hogy a felszíni vizekből történő öntözés a '90-es évek eleji 200-300 millió m

3/évröl 60-100 millió m

3/évre esett vissza (ehhez hozzájárult az 1996-1999-es időszak csapadékosabb jellege is). A különbség még nagyobb, ha a '70-es, '80-as évek öntözési csúcsaihoz viszonyítunk, amikor egy-egy száraz évben mintegy 500 millió m

3 felszíni vizet öntöztek el (Szilárd 1998). A lakossági fogyasztás csökkenése ennél kisebb mértékű, mintegy 30%-os volt (Somlyódy et al. 2000). Az ipar technológiai vízhasználatai mintegy 30%-kal maradnak el a lakossági és mezőgazdasági célútól. Figyelemre méltó, hogy a '90-es évek végére, a felszíni vizekből történő öntözés jelentős csökkenése miatt a felszín alatti vizek használata már mintegy 60%-kal meghaladja a felszíni vizekét (a hőerőművek vízkivételétől eltekintve). A halastavakat kivéve, ahol a felszíni vizek használata kizárólagosnak tekinthető, minden hasznosítási formán belül a felszín alatti vizek kerültek túlsúlyba - annak ellenére, hogy készleteink ezzel éppen ellentétes viszonyban állnak. Ez tükröződik a készletek kihasználtsági mutatóiban is. A megújuló felszíni vízkészletek (a külföldről érkező vízhozam és a hazai lefolyás összege csökkentve a külföldre továbbadandó vizhozammal) kihasználtsága kisebb, mint 1% (abban az esetben is csak 7%-os kihasználtságról beszélhetünk, ha csak a hazai megújuló felszíni készletekhez viszonyítunk). Ezzel szemben a karsztvízkészletek kihasználtsága országosan 62%, a talaj- és rétegvízkészleteké pedig 46%>, de vannak olyan vízgyűjtők, ahol a kihasználtság nagyobb mint 100%, vagyis a jelenlegi vízkivételek a kívánatosnál nagyobb mértékű talajvízszint-süllyedést okoznak (2. ábra). Ugyanakkor a tendencia érthető: a felszín alatti vizek gyakorlatilag mindenütt hozzáférhetők, az ivóvízigények szempontjából minőségük jobb, és a nagy pufferkapacitás miatt biztonságosabb vízellátás valósítható meg. A hasznosítható felszíni készletekkel, illetve ezek kihasználtságával kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy a megújuló felszíni készletek olyan potenciális értéket jelentenek, amit csak abban az esetben tudnánk hasznosítani, ha a vízbö időszakok feleslegét korlátozás nélkül tározni tudnánk arra az időre, amikor az