Vízügyi Közlemények, 2000 (82. évfolyam)

3-4. szám - Nováky Béla: Az éghajlatváltozás vízgazdálkodási hatásai

Az éghajlatváltozás vízgazdálkodási hatásai 431 az erdő további növekedése különösen az Alföldön, ahol több ezer km

2-nyi területen elsősorban szárazságtűrő fafajok (akác, fenyő) telepítésével az erdős terület 20-25%ra is növekedhet. Vélelmezhető, hogy az erdőterület a határainkon túlnyúló vízgyűjtőkben is inkább növekszik, mint csökken az elkövetkező évtizedekben. 3.3. Az éghajlat\'áltozás hatásai a hidrológiai adottságokra A műszeres észlelések előtti időkből több utalás is van arra, hogy a Kárpát-medencében múltban lejátszódó éghajlati ingadozásokat — az I. évezredben több alkalommal fellépő szárazság, a honfoglalás kori melegedés, a XVI-XIX. századi kis jégkorszak, majd az azt követő melegedés — a hidrológiai adottságok is követték. A kisjégkorszak korábbinál hűvösebb és csapadékosabb éghajlata kedvezett a lefolyás növekedésének, és ez is oka lehetett a Kárpát-medence belsejének, az Alföld mocsarasodásának. A műszeres észlelésekkel átfogott időszakra végzett vizsgálatok megállapításai szerint a vízjárásban bekövetkezett változások elsősorban az emberi hatások következményei. Az évi közepes és kisvízi szintek nagyobb folyóinkra kimutatott csökkenése a folyószabályozások miatt bekövetkező medermélyülések következménye. A Duna hazai felső szakaszán az 1950-es éveket követően megkezdődött medermélyülést a folyó németországi és ausztriai szakaszán megépített nagy számú tározó hordalékának visszatartása okozta. A Kiskörei-tározó hatása is kimutatható a kis- és középvízi szintek csökkenésében a Tisza középső szakaszán (Kovács 1987). Az árvízszintek — a feltevések szerint (Szlávik 2000) - az árvédelmi töltések megépítését követően jelentősen emelkedtek. Az árvízmentesítések lényegi munkáit követő időszak árvízszintjei változásának megítélésében nagyobb a bizonytalanság. A folyókra korábban, a '70-es és '80-as években végzett átfogó vizsgálatok nem igazoltak lényeges változást az árvízszintekben. Néhány újabb vizsgálat viszont kimutatja a tetőző árvízszintek csökkenését a Duna középső és alsó szakaszán, amelynek okát a folyó németországi és ausztriai vízgyűjtőjében épült tározók hatásában látja (Zsujfa 1997). Több vizsgálat is kimutatta, hogy a Tiszán és több mellékfolyóján az utóbbi években az árvízszintek számottevően emelkedtek, ennek okaira azonban tudományosan megalapozott magyarázatok nem születtek (Szlávik 1999), így nincsenek tudományos igazolások arra, hogy az árvízszinteknek a műszeres észlelések ideje alatt, az elmúlt mintegy száz évben esetenként megfigyelt emelkedő tendenciájában éghajlati okok is közrejátszottak volna, s nincsenek igazolások arra sem, hogy e változásokat a vízgyűjtő területhasználatában végbement változások okozták volna. Vélelmezhető, hogy az árvízszintek emelkedésében szerepet játszott a hullámtér feliszapolódása, az ártéri meder átbocsátóképességének csökkenése. Az 1999. évi rendkívüli árvíz kialakulása okaként valószínűsíthető a rendkívüli, de az éghajlat kereteibe még beletartozó időjárási helyzet. A Duna budapesti szelvényében a jégbeállás gyakorisága és az állójeges napok száma évszázados csökkenésének oka jórészt a folyószabályozásnak, az utolsó 50 évet tekintve a hőterhelések okozta felmelegedésnek és a szennyvízbevezetések növekedésének tulajdonítható.