Vízügyi Közlemények, 2000 (82. évfolyam)
3-4. szám - Nováky Béla: Az éghajlatváltozás vízgazdálkodási hatásai
428 Nov áky Béla Az öntözővíz-igény éghajlati hatásvizsgálatainak alapvető bizonytalansága, hogy a jelenlegi éghajlati állapotra feltárt összefüggések mennyire tekinthetők stabilnak az éghajlat változása esetén. A stabilitás legfontosabb kérdése, hogy az éghajlatváltozással együtt járó, söt ez utóbbit alapvetően kiváltó légköri CC^-koncentráció növekedése milyen közvetlen hatással lesz a növényi tényezőkre. Klímakamrákban végzett vizsgálatok tanúsítják, hogy a C02-koncentráció megkétszereződése a sztómaellenállás mintegy 50-60%-os növekedéséhez vezet, és a potenciális evapotranszspiráció mintegy 15%-os csökkenésével lehet számolni, a légköri ССЬ-koncentráció növekedésének közvetlen hatása a vízigények tekintetében jelentős mértékben ellensúlyozhatja a hőmérséklet növekedésének hatását. A lakosság és az állatállomány vízigényének éghajlati érzékenységére tájékoztató jelleggel végzett vizsgálatok regressziós kapcsolatot kerestek a megfelelően megválasztott éghajlati tényezők és a vízfogyasztás között az alábbiak szerint (Nováky 1999b): — A lakosság fajlagos vízigényének közelítő előrejelzése a Duna-menti Regionális Vízmű Rt. Gödöllői Üzemegysége üzemi adatainak felhasználásával a víztermelés és a gödöllői meteorológiai állomás hőmérséklete között szerkesztett nemlineáris regresszió alapján történt; — Az állattartás vízigényének előrejelzése azon a feltételen alapult, hogy az állatok fiziológiai vízigénye arányos a nedves - párolgás, izzadás útján történő — hőleadással, továbbá, hogy a fajlagos vízigénynek a hőmérséklet emelkedéséből adódó növekedése megfeleltethető az állatok nedves és száraz úton történő hő leadása közötti megoszlási arányának a hőmérséklet növekedéséből bekövetkező változásával. A nedves és száraz úton való höleadás arányának hőmérséklettől függő változása néhány, istállózott állattartásban végzett kísérleti mérés alapján közelítően ismert. 3. Az éghajlatváltozás vízgazdálkodási hatásai 3.1. Az éghajlat múltbeli és jövőben várható változásai A műszeres észlelések adatainak statisztikai elemzése a Kárpát-medence csapadékosságának csökkenő tendenciáját mutatja a 20. században szinte valamennyi hónapra, a téli és nyári félévre, az évre ( Mika et al. 1995). A csapadékos napokon belül csökkent a havas napok száma és aránya, csökkent a hótakarós napok száma is. Kevésbé egyértelmű a hőmérséklet változása: a hőmérséklet észlelésében, a napi középhömérséklet számítási módszerében esetenként bekövetkező változások a hőmérsékleti adatok egyöntetűségét erősen megkérdőjelezik. Mindazonáltal az egyöntetűségében nem vitatható abszolút évi minimumok esetében kimutatott emelkedő tendencia, valamint néhány, az észlelésből és számításból eredő inhomogenitást kiszűrő adatsorban fellelhető emelkedő tendencia alapján a Kárpát-medencében is valószínűsíthető a század folyamán a hőmérséklet emelkedő tendenciája. Az éghajlatváltozás forgatókönyvei szerint a csapadék csökkenésének és a hőmérséklet növekedésének tendenciája általában véve folytatódik a kővetkező évezred
