Vízügyi Közlemények, 2000 (82. évfolyam)

3-4. szám - Somlyódy László: A hazai vízgazdálkodás és stratégiai pillérei

A hazai vízgazdálkodás és stratégiai pillérei 411 vekre építenek, és a műszaki elemeken túl környezeti, gazdasági, finanszírozási, megvalósíthatósági stb. elemeket egyaránt tartalmaznak. A kutatóhelyek valós igényeknek megfelelő tudatos átalakítása a feladatok jellegének megfelelően - ahogyan az Nyugat-Európában megfigyelhető — nem történt meg (a VITUKI esetében például célszerű lenne meghatározni, melyek az állam feladatai, hogyan történjék a korszerű vízminőségi laboratórium finanszírozása, és milyen mértékben álljon át — a már megkezdődött tendenciát követve - mérnöki szaktanácsadásra). A szükségszerű változtatásoknak többek között ki kell terjedniük - a specifikus hazai viszonyoknak és problémáknak megfelelően — a kevés számú alapkutatási feladat kijelölésére, a stratégiai jellegű kutatás és a „technológiai transzfer" feltételeinek biztosítására és a szakmai utánpótlás nevelésére. Mindezek szellemében hozta létre 1998-ban, hároméves időtartamra az Magyar Tudományos Akadémia a Budapesti Műszaki (és Gazdaságtudományi) Egyetemen (BME) a Vízgazdálkodási Kutató Csoportot. A vízügy általános szakmai helyzete ma még elfogadható ugyan, bár a mérnökutánpótlás hiánya már sok területi szervezetnél szembetűnő. Az utánpótlás biztosításának természetesen egyik előfeltétele a (magas színvonalú) mérnök- és doktori képzés. Ilyet a kérdéses területen hazánkban egyedül a BME nyújt. A kilencvenes évek elején bevezetett ún. egységes építőmérnök képzésen belül a „vízimérnök"-oktatás sajnálatosan háttérbe szorult. Az elmúlt évek - a nyelvtudás általános javulásán, a tanulmányi ösztöndíjak viszonylag könnyű megszerzésén, az áthallgatás lehetőségein túl - azonban számos pozitív változást hoztak: az Építőmérnöki Karon 2000-ben új infrastruktúrára, vízre és környezetre összpontosító „szak" indul, amelynek keretében a hallgatók a korábbiakénál sokkal nagyobb terjedelemben hallgatnak hidrológiát és hidraulikát, továbbá új tárgyként ökológiát, hidrobiológiát, vízkémiát, vízminőségszabályozást, környezet-gazdaságtant, vízgyüjtőtervezést stb. Az előrelépést és a növekvő érdeklődést jól szemlélteti például, hogy a vízellátás, csatornázás, vízminőség stb. területén a diplomázók száma néhány év alatt 3—5-ről 30-40-re nőtt. Változások várhatók a szakmérnöki és a Ph.D képzésben is, amelynek egyik előfeltétele az erősödő „felvevőpiac" általi támogatás növekedése - hasonlóan a nyugati országokban kialakult gyakorlathoz. A folyamatos továbbképzést biztosító, speciális igényeket kielégítő egy—két hetes, a fejlett világban elterjedt továbbképző kurzusok ma még hiányoznak. 4. A hazai vízgazdálkodás főbb jellemvonásai A magyar vízgazdálkodás stratégiai szempontból legfontosabb tulajdonságai - felsorolásszerűen - a következők: — Magyarország a „leg"-ek országa: a Föld egyik legzártabb medencéje legmélyénhelyezkedik el. Az Alföldön a lefolyástalan vagy elöntésnek kitett területek aránya nagy. Vízjárását a szélsőségek jellemzik: az árvíz, belvíz és aszály egyaránt kulcskérdés. A fajlagos felszíni vízkészlet az egyik legnagyobb Európában, de túlnyomóan külföldi eredetű. Az országon belüli lefolyás hozzájárulása