Vízügyi Közlemények, 2000 (82. évfolyam)

3-4. szám - Somlyódy László: A hazai vízgazdálkodás és stratégiai pillérei

400 Somlyódy László hoc és célzott igények alapján. Annyi új és azóta már megszűnt iroda és szervezet volt a megrendelő, hogy még valamely „ódivatú" (nem számitógépes), közelítően teljes nyilvántartás sem áll rendelkezésre. Ma szinte nincsen jó áttekintéssel rendelkező, tárgyalni és nyilatkozni képes szakemberünk. Visszatérve a kérdésre, mégis mit tudunk ma? Hát, az sejthető, hogy az eddigi kiadásaink, beleértve az osztrák kártérítést is, másfél milliárd dollár körüliek. Nem kevés. Pontos számok, az óriási beruházásra vonatkozó hasznok és veszteségek elemzése nem áll rendelkezésre. Bevételünk nincsen, szemben a szlovákok energiatermelésből származó bevételével (évi 10-15 milliárd forint körüli). A környezeti károk elemzése nem könnyű, de az „ökológiai szükségállapot" és a vízminöségromlás nem következett be. Ugyanakkor a Szigetköz 1994. évi, szivattyús vízpótlás melletti állapotánál rosszabbat aligha tudunk elképzelni. Megoldatlan a Szigetköz vízpótlása és vízkormányzása, az árvízvédelem felülvizsgálata, a medererózió, a hajózás —nem gondolunk irreális és egyébként is alku tárgyát képező normák teljesítésére — és az egész Duna magyarországi szakasza fenntartható jövőjének végiggondolása (itt elégséges a folyó hazai alsó szakaszán megfigyelt nagymértékű erózióra utalni, amely egyik jele a folyamszabályozás befejezetlen voltának). A GNV-hez hasonló esetek máshol is találhatók, bár a nemzetközi dimenziójuk többnyire gyengébb. A Dunajecz folyó a Visztula mellékfolyója (7000 km

2 vízgyűjtő) a Magas-Tátrában. A csapadék a legmagasabb az országban (két és félszerese, mint a magyar átlag). Nyaranta 200 mm eső is lehullhat 24 óra alatt. Ennek megfelelően a „brigantinak" hívott Dunajecz komoly árvízkárokat okoz, amely az összes lengyel árvízi kár 25%-a. A szabályozás már a Monarchia idejében felmerült, és soha senki nem vonta kétségbe, hogy valamit tenni kell. Az árvízvédelmen túl az energiatermelés, a vízellátás (ivó- és öntözővíz) és folyószabályozás merült fel célként, amelyek fontossága és sorrendisége gyakran változott. Az ötvenes évektől kezdve különböző alternatívákat dolgoztak ki, amelyek méretben, helyben és a duzzasztások számában különböztek. Az alapvető konfliktust az egyedi Pieniny Nemzeti Park közelsége okozta. 1964-ben a kormány a 234 millió m

3 térfogatú Czosztyn tározó és erőmű megépítése mellett döntött. A munkálatok 1970-ben kezdődtek meg. Számos fontos kérdésre csak ezután derült fény, ami vizsgálatokhoz és tervmódosításokhoz vezetett. Az építkezéseket lelassítva folytatták, részben gazdasági okok miatt. Sokoldalú elemzés és protestálás indult meg, amelyben számos hivatalos szervezet (az akadémia, az erdőgazdálkodás minisztérium stb.) is részt vett. A véleményeket hazai és nemzetközi konferenciákon is kifejtették. A sajtó tág teret adott a vitának. Tüntetések kezdődtek. Az ellenzők elsősorban tájesztétikát, az élőhelyet és az élővilágot, a kulturális örökséget és az embereket érő károkat sorakoztatták fel. 1992-bcn a kormány vizsgálatot rendelt el, amely azt állapította meg, hogy a projekt elhagyása beláthatatlan károkhoz vezetne. A természetvédők ugyanebben az időben egy hasonló „független" elemzést készítettek, ellentétes eredménnyel. Mindkét fél egyetértett azonban azzal, hogy a tájban irreverzibilis változások következtek be. A helyi lakossággal együtt egyetértettek az építkezés befejezésében is, a természetet, a tájat és a kulturális örökségek megőrzését szem előtt tartó, módosított koncepció alapján. 1992 májusában a Természetvédelmi Tanács nyílt levélben jelentette be a konszenzust, és vonta le a tanulságokat: a kudarcot legalább részleges sikerré kell alakítani, űj értékek teremtésével és a társadalom ökológiai tudatának erősítésével. A történet óv attól, hogy a jövőben bárminemű elsietett döntést hozzanak valamely nagy duzzasztó építésé-