Vízügyi Közlemények, 2000 (82. évfolyam)

3-4. szám - Somlyódy László: A hazai vízgazdálkodás és stratégiai pillérei

A hazai vízgazdálkodás és stratégiai pillérei 399 vizsgálat továbbra sem készül, és kevesen vesznek tudomást a Duna határfolyó jellegéről: bárminemű változtatás csak közös megegyezés alapján valósítható meg. 1997—1999: A tárgyalások újból megkezdődnek. Miután a hágai bíróság a sokak által remélt, megoldást eredményező határozott ítélettel szemben csak a tárgyalás kereteit írta elő és a jogi interpretációk eléggé eltérőek voltak, ezért „póker" elemeket is tartalmazó alkura lehetett számítani. Ezzel szemben a magyar fél — valószínűen a nagy kártérítéstől tartva - közel kerül ahhoz, hogy elfogadja az eredeti terven alapuló, szlovákok által javasolt megoldást (a fö kérdés az, mi legyen az eredeti dunakiliti tározó és műtárgyai, valamint a csúnyi erőmű sorsa), majd az utolsó pillanatban meggondolja magát, és hatásvizsgálatot rendel el. Kiírják a pályázatot, amelyet az 1998. májusi választásokat követően az új kormány felfüggeszt és a tárgyalásokat új alapokról indítja. Szlovákia ismét a hágai bírósághoz fordul (az eset precedens értékű: korábban a felek mindig elfogadták a bíróság döntését), és az azt követő helyzetet a meglepő „csend" jellemzi (a háttérben — tudomásunk szerint — a vízmegosztással és -utánpótlással, az energiatermeléssel, a hasznokkal, a veszteségekkel és a kockázatokkal, továbbá a nemzetközi jogi vonatkozásokkal kapcsolatos elemzések folynak). A kézenfekvő kérdés az, hol tartunk részleteiben ma? Erre pontos választ nem tudunk adni. Az okok számosak. A rendszerváltás előtt a tervezés és nyilvántartás jól kialakult volt. Az intézményi háttér azonban a politikai váltással szétesett és megváltozott. Ennek következtében a dokumentáció jelentős része ma rendezetten nem áll rendelkezésre. Komoly „leépülést" okozott a vízimérnöki szakma véleményének figyelmen kívül hagyása és „kiszorítása" — ahogyan az hibásan a zöld mozgalmakkal korábban történt. A szakma még ma is megbélyegzett. Egy szakember véleménye: Az önök területén lemérhető-e, hogy milyen a vízügy megítélése a közvéleményben, és hogy azt befolyásolta-e a Bős—Nagymaros? — Bős—Nagymaros rosszul sikerült: az áramtermelésért a vízügy harcolt az energetika helyett, az öntözésért a mezőgazdaság helyett, és a társadalom mégsem látta és értette sohasem a vízügy céljait. Bős—Nagymaros kemény kommunikációs probléma volt, annak nagy vesztese lett a vízügyi szakma. De ehhez hozzájárult ő maga is, mert át akarta vezetni a vak embert az úton, ha tetszett neki, ha nem. Ez igaz általában is: a vízügy kimondja, hogy mi a jó a társadalomnak, és azt igyekszik keresztülverni. De ez azért lehet így, mert a vízügy nem függ a társadalom véleményétől úgy, mint Nyugaton. Egy vélemény. Ma már aligha releváns. Pedig látni kellene, a probléma továbbra is részben vízgazdálkodási jellegű. Megoldás nem kereshető olyan szakemberek nélkül, akik ne értenék, mi a sebesség, a medererózió, a talajvízszint és talajvíz-utánpótlás stb. és a mögöttük lévő összefüggések. Ez a szakmai háttér ma már csak szétaprózódva áll rendelkezésre, ami óriási hátrány a szlovákokkal még hosszú ideig szükségesnek tűnő tárgyalások szempontjából. És még nagyobb hátrány— ha egyáltalán a kijelentések erősségét fokozni lehet — a magyar vízgazdálkodás jövője szempontjából, amelynek az országon belül másutt számos másféle problémát kell hitelesen megoldania a következő évtizedek során. A vázolt „erózió" ellenére az elmúlt tíz évben sok vizsgálat történt — többnyire ad