Vízügyi Közlemények, 2000 (82. évfolyam)

3-4. szám - Somlyódy László: A hazai vízgazdálkodás és stratégiai pillérei

A hazai vízgazdálkodás és stratégiai pillérei 395 a felszínen felgyülemlett sókat. A lecsapolás után érthető módon minden „szárazzá" vált területet hasznosítani akartak, ezért a szikesedést ettől kezdve már komoly problémának tartották. Az ármentesítés után a talaj erőteljesen kezdett párologtatni, és az így kialakuló felfelé irányuló vízmozgás a talaj mélyebb rétegeiből a felszín közelébe hozta a sziksókat. Az Alföld talajvízszintjének csökkenése tovább erősítette a folyamatot. A szikesedés elleni védekezésnek több módjával is kísérleteztek, de igazán tartós eredményt adó módszer a mai napig nincsen és feltehetően nem is lesz, mivel csak tüneti kezelésre van lehetőségünk. A belvizesedés a kialakult árvízvédelmi rendszer miatt szinte törvényszerűen lép fel. A megépített töltések, miközben védik a területet az elöntéstől, megakadályozzák a gátak mögött fellépő vizek levezetését, folyóba kerülését a rossz beszivárgású mélyföldeken. A belvizesedés a mezőgazdaság számára legalább akkora veszedelmet jelent, mint az árvíz. A belvizek elleni védekezés az árvízihez hasonló fontosságúvá vált. Belvízcsatorna-hálózatot, belvíztározókat építettek, és az összegyűjtött vizeket szivattyúkkal emelik át a folyóba. Az aszály kialakulása nem (vagy csak igen kis részben) írható a 7Iszű-szabályozás számlájára, az a Kárpát-medencében természetes jelenség, amely a növényzettől is függ (Antal 1997). Ugyanakkor már 1875-ben Kvassay is megfogalmazta, hogy „utódaink útja és a mi eddigi utunk egymással homlokegyenest ellenkeznek: míg mi folyóink szabályozásával azok vizét gyorsan levezetni törekedtünk, addig unokáink gátakkal fogják azokat torlaszolni és az országban visszatartani. Lehetőleg sokat és nagy területeket öntözni." A szemlélet és az igények változásait jól mutatja, hogy míg a fenti megállapítást „telitalálatnak" tekinthettük egy-két évtizede, addig ma már sokkal kevésbé érezzük így. Az árvédelmi töltések kiépítése az ártér radikális csökkenését eredményezte, ami egyet jelent a halak ívására alkalmas területek csökkenésével. Ráadásul a folyók meggyorsult lefolyása az árvizeket előrehozta a hűvösebb hónapokra, ami szintén kedvezőtlen a halállomány számára. A szabályozás a halállomány nagymértékű csökkenését vonta maga után. Az ármentesítés megítélése a lakosság szempontjából a legfontosabb és egyben a legnehezebb kérdés, ami már a szabályozások kezdetekor megosztotta az embereket. A szabályozásból haszna igazán a földbirtokosoknak lett, a parasztság csupán csekély előnyben részesült. A halászok, csíkászok és az ártéren gazdálkodók számára egyértelműen kedvezőtlen volt a beavatkozás. Az építés sokak számára biztosított munkalehetőséget. Eleinte a parasztságnak jelentett kiegészítő jövedelemszerzési lehetőséget a mezőgazdasági munkák szüneteiben, de később kialakult a „kubikusréteg" (amely viszont a szabályozás befejeztével vált munkanélkülivé). Az új termőföldek viszont sok embernek adtak munkát (akik közül sokan a gépesítés elterjedésével ismét „feleslegessé" váltak). A mocsarak lecsapolása következtében veszedelmes betegségforrások szűntek meg. Ez és a mezőgazdaság megnövekedett eltartóképessége lehetővé tette a népesség rohamos növekedését, annak előnyeivel és hátrányaival egyaránt. A szabályozás tervezésekor az egyik alapvető célkitűzés a hajózás feltételeinek megteremtése volt. Ez a cél a kisvízi szabályozás elkészültével tekinthető elértnek.