Vízügyi Közlemények, 2000 (82. évfolyam)

3-4. szám - Somlyódy László: A hazai vízgazdálkodás és stratégiai pillérei

396 Somlyódy László Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy a hajózás megteremtésére fordított beruházás megtérülhetett-e? A tiszai áruszállító hajózás 1940-ben érte el csúcspontját, mintegy 500 000 tonnás forgalommal (ma gyakorlatilag nincsen). Ez a vasúti vagy közúti forgalomhoz képest elhanyagolható. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a vasút kiépítése sem valósulhatott volna meg a szabályozás nélkül. A Tisza-szabályozás az alföldi élőhelyeket alapvetően átalakította. Az addigi nedves—mocsaras élőhelyeket szárazak váltották fel, bár maradtak az eredetihez hasonló állapotban levő területek. Az élőhelyek megváltozása és területének fogyása csökkentette a fajgazdagságot és az egyes fajok példányszámát. Az ember már előítéleteiből fakadóan ellenérzéssel viseltetik a mocsarakkal szemben ezért nem is bánja, ha lecsapolják őket. Ami emberi szempontból érthető, az a folyó számára kedvezőtlen. A part menti vizenyős területeknek fontos szerepük van a tápanyagforgalomban: a folyó és a szárazföld közötti „pufferzónaként" működnek. A part menti ártereken él a folyó élővilágának túlnyomó része, és ezen területek összefüggő láncolata teszi lehetővé az élőlények folyó menti vándorlását („ökológiai folyosó"). 2.2. A GNV-kérdéskör következményei A Gabcikovo(Bös)—Nagymaros vízlépcsőrendszer (GNV) ügye a 20. század egyik legizgalmasabb, nagyléptékű kelet-közép-európai vízmérnöki problémája. A vízgazdálkodási projekt a nyolcvanas évek közepétől egyre inkább környezeti, politikai, rendszerváltási és nemzetközi kérdéssé vált. Feloldhatatlannak tűnő nézeteltérések alakultak ki magyarok és szlovákok között, az építkezést ellenző „zöldek" és az azt pártoló „vizesek" között, az értelmiség különböző rétegei között, miközben a „folyamatok" dinamikája kisebb-nagyobb mértékben követte a két ország kormányváltásait is. A kérdéskör jellege ma is változatlan: az egymást követő rossz, nemzetközi kihatású politikai döntéseket csak újabb politikai döntések kísérelhetik meg rendezni. Könyvek és tanulmányok sokasága készült el, amelyek mindegyike egy—egy részkérdést tárgyalt valamilyen szempontból, azonban korszerű, átfogó elemzés ma sem áll rendelkezésre, annak ellenére, hogy dokumentumok sokasága áll (valahol) rendelkezésre. A „teljes" történet kibogozása izgalmas történészi feladat. Az ügynek számos vesztese van: a nemzetgazdaság, a szakemberek sokasága, a „vizesszakma" és mindenekelőtt a Duna maga. Tárgyunk ugyan nem a GNV, azonban a GNV-röl nem szólni hiba lenne: a GNV „szindróma" feloldása és a tanulságok levonása a magyar vízgazdálkodás számára fontos kérdés. A GNV elsődleges célja az energiatermelés és a hajózás biztosítása. További cél volt az árvízvédelem és a folyószabályozás, az öntözés és az üdülés. A GNV megépítése folytatása lett volna a Felső-Duna mintegy 150 éves folyamszabályozásának (Mistéth 1993, Fejér-Baross 1994). A csehszlovák és a magyar szakemberek egymástól függetlenül javasoltak az ötvenes évek elején egy felső, illetve egy alsó erőmüvet. A végeredmény a 7. ábrán sematikusan feltüntetett, összekapcsolt rendszer, amelyet számos alternatíva közül választottak ki.