Vízügyi Közlemények, 2000 (82. évfolyam)

3-4. szám - Somlyódy László: A hazai vízgazdálkodás és stratégiai pillérei

A hazai vízgazdálkodás és stratégiai pillérei 381 kan „megbuktak". Mindkét alminta szerint a lakosságnak is tennie kell valamit a jövőbeni veszélyek elkerülése érdekében, de az ukrán oldalon mintegy kétszer annyian vélekedtek úgy, hogy az árvízvédelem a kormány feladata. Az ukrán oldal — a magyarral szemben — úgy vélte, hogy „törődést" nem a saját kormánya, hanem a magyar segítségnyújtás jelentett. Az árvíz az emberek világképét szintén eltérően befolyásolta. Magyar oldalon a felmértek szinte teljes egésze úgy vélekedett, hogy életmódja nem változott meg. Ukrajnában ez az arány valamivel 25% alatti. A magyar árvízvédelmi előírások szerint a védmüveket, 1,0-1,5 m magassági biztonsággal a 100 évenként előforduló jégmentes árvíz okozta magassági és tartóssági igénybevételre kell méretezni. Kivétel Budapest, Győr, Szeged és az algyői olajmező védvonalai, amelyeket az 1000 év visszatérési időre méreteznek és az Esztergom-déli országhatár Duna-szakasz, amelyet az eddig előfordult legmagasabb jeges árvizek burkoló felszíngörbéjére terveznek. Az árvízvédelem ebben a században és az elmúlt évtizedekben is sikeres volt, annak ellenére, hogy a töltéseknek csak 60%-a felel meg a fenti kívánalmaknak. A helyzet a legkedvezőtlenebb az árterek 75%-át kitevő Tisza-völgyben, ahol az arány 52%. Erre az 1998-2000. évi, óriási erőfeszítések révén eredményesen kezelt nagy tiszai árvizek különösen felhívták a figyelmet, és számos koncepcionális kérdést is felvetettek (Szlávik 2000b). Az ország sík vidékén (43 600 km

2) fennáll a belvíz megjelenésének a veszélye (2c. ábra), amely nemzetközi összehasonlításban is unikális problémát jelent. A belvíz károkat okoz a növénytermesztésben, a lakott településeken az épületekben, a talajvíz megemelkedése következtében a közlekedési létesítményekben is. Az országban 85 belvízrendszer (és ennél több belvízöblözet) különböztethető meg. Egy részük határon túli vízgyűjtőkhöz kapcsolódik. A belvízzel borított terület a szabályozások hatására (mintegy 43 000 km földmedrű csatorna, amelynek nagyobbik része ma is állami tulajdonban van) számottevően csökkent a negyvenes évek (mai Magyarország területére vonatkozó) mintegy 5000 km

2-ről a nyolcvanas évek 500-1000 km

2-re (ami a csapadékviszonyoktól függően évről évre változott). A pozitív megítélést alapvetően megváltoztatta az 1999. évi nagy belvíz: az elöntött terület ismételten közel 5000 km

2 volt. Az okok sokrétűek: a felbomlott mezőgazdasági nagyüzemek területén lévő csatornák elhanyagolt volta (Kocsondiné 1988), a rekonstrukció és karbantartás általános elhanyagolása, mindezek miatt a vízszállító képesség nagyfokú csökkenése, a megelőzés hiánya (Pálfai 1999). A belvízrendezés stratégiai átgondolása alapvető jövőbeni feladat, amelyet a mezőgazdaság és a területhasználat lehetséges változásaira alapozva, az árvízvédelemmel, az öntözéssel és a természetvédelemmel összefüggésben célszerű elvégezni. A legnehezebb feladat a Tisza térségében jelentkezik. Ezt jól érzékelteti a 2a)—c) ábrák átlapolásából született a 2d) ábra, amely az aszály, az árvizek és a belvizek területi egybeesését és az ezekkel összefüggő „kritikus" térségeket szemlélteti. 1.4. Folyószabályozás A folyószabályozás célkitűzése magába foglalja a mederbe érkező vízjég és hordalék levezetését, a vízhasználatok (vízkivétel, hajózás, üdülés stb.) biztosítását, az ár-