Vízügyi Közlemények, 2000 (82. évfolyam)

2. füzet - Hankó Zoltán: Gondolatok a Duna Szap és Szob közötti szakaszának fejlesztéséről

Gondolatok a Duna Szap és Szob közötti szakaszának fejlesztéséről 291 téri (holt) medrekben (vízzel látva el az ártéri kultúrnövényeket is), másrészt a halak terelését is szolgálja a nagyobb és könnyebben kifogható halzsákmány és szaporodásuk előmozdítása érdekében. Az ármentesitésre és a mederszabályozásra támaszkodó folyó- és terület gazdálkodás két — szorosan összefüggő - folyami/vízépítési tevékenységen alapszik. Az ármentesítés során a természetes ártér egy részét árvízvédelmi mü építésével (vagy magas parttal) mentesítjük az árvízi elöntéstől (ez lesz a mentett ártér), míg másik részét (ami a középvízi meder mentén az árvízvédelmi müvek között húzódik) árvíz-levezető mederré alakítjuk ki (s külön névvel illetve hullámtérnek nevezzük). Ezt — összefoglalóan — árvízi szabályozásnak is szoktuk nevezni. Az árvízi szabályozáshoz szorosan kapcsolódik a középvízi folyómeder szabályozása. Az árvízi szabályozást többnyire a mentett ártér intenzívebb terület-hasznosítási igénye kényszeríti ki (pl. az ártéri mezőgazdálkodás), míg a közép- és a kisvízi meder szabályozását a közép- és a kisvizek egyéb célú hasznosítási igénye határozza meg (pl. belvízi hajózás, vagy aszályos időszakban öntözéses vízpótlás miatti vízkivétel, vagy pl. a kisvíz szabályozásával a környező talajvízszint szabályozása). A folvócsatornázás alap műtárgya a duzzasztómű, ami sorozatban építve belépcsőzi a folyót (zárt-láncúnak nevezzük, ha az alsó duzzasztómű által előállított, duzzasztott felszíngörbe eléri a felvíz felé felette lévő duzzasztómüvet). A folyó csatornázására irányuló társadalmi igényt többnyire az váltja ki, ha a folyó szabályozásával az elvárt gazdasági cél nem realizálható. Az ilyen típusú gondok többnyire a kisvizekhez kapcsolódnak (pl. hajózás, a környező talajvízszint szabályozása, vagy pl. a mellék-ágak vízpótlása, stb.). Az „igény-növekedés" lehet reális, valódi igény-növekedés (pl. a hajózás már nem bárkákkal történik, hanem modern tolóhajózás), de előfordulhat, hogy az igénynövekedés relatív (mert pl. a folyó-meder degradációja miatt valamilyen korábban kielégített igény kielégítése ellehetetlenül). Duzzasztómű építése esetén a hajózás folytonosságának biztosítása érdekében hajózsilipet is kell építeni, ami átsegíti a hajókat a duzzasztómű által létrehozott vízlépcsőn. Ha már rendelkezésre áll a duzzasztóműnél a vízlépcső (a duzzasztott fel- és (az alulról ráduzzasztott) alvízszint különbsége: az esés) és a folyó szállítja a vizhozamot, akkor többnyire gazdaságosan kihasználható a vízenergia-potenciál is (ami arányos a vízhozam és az esés szorzatával), vízerőmű építésével. Tehát így válik teljessé (többcélúvá, komplexé) a folyami vízlépcső (duzzasztómű + hajózsilip + vízerőmű + egyéb kisebb műtárgyak, mint pl. az uszadék- és jég-leeresztö zsilip, vagy a hallétra). Fejlett vízgazdálkodású országokban a folyógazdálkodás többnyire folyócsatornázás útján valósul meg, mert ez nyújtja a legtöbb lehetőséget a természeti és a társadalmi célok integrált realizálásához. A Szap (1811 fkm) és a Szob (1708 fkm) közötti Duna-szakasz fejlesztési céljait is a fentiek figyelembe vételével lehet és kell meghatározni, annak tudatában, hogy a folyócsatornázást, mint megoldási módot — ma, Magyarországon - egyesek nem tartják elfogadhatónak. Napjaink álláspontját a Magyar Tudományos Akadémia keretében a Stratégiai Kutatások Programja során munkálták ki (MTA 2000), amely azonban nem foglal állást e kérdés tekintetében, azzal az indoklással, hogy a ma még ismeretlen ökoló-