Vízügyi Közlemények, 1999 (81. évfolyam)
3. füzet - Gauzer B.-Bartha P.: Árvízi szimulációs vizsgálatok a Felső-Tiszán
370 Gauzer B.—Bartha P. árhullám követte. Ezzel egyidőben a Körösök vízrendszerén is igen jelentős vízszintemelkedések alakultak ki. A Tisza középső szakaszára érve ez a második árhullám szinte utóiérte az elsőt, megállítva az amúgy is meglehetősen lassú apadást. Mindezek következtében a III. fokú árvédelmi szintet meghaladó vízszintek tartóssága Szolnoknál 47, Szegednél pedig 57 nap volt. Május és június hónapok alatt a 7/sza-vízrendszer szinte teljes hazai szakaszán — de legalábbis az összes bal parti mellékfolyón - árvédekezési intézkedések megtételére volt szükség. A május közepi szamosi töltésszakadásokon kívül a későbbiekben — elsősorban a töltéseket ért hatalmas terhelés tartóssága miatt - még számos helyen alakult ki kritikus helyzet. Ezek közül most csak a Tiszakürt környéki töltésátázást, a Sebes-Körösön a Foki-híd alatti szakasz suvadásait, vagy a Maroson a makói buzgárcsoportot említjük meg (OVH 1971). Az 1970-es, a Tisza középső és alsó szakaszán mintegy két hónapig elhúzódó árvíz tehát több, egyenként is jelentős területeket érintő esőzés következménye volt. Ennek következtében az árvédekezés során a kritikus helyzetek kialakulásában az árhullám hevessége mellett annak tartóssága is jelentős szerepet játszott. Az 1998-as árvíz ezzel szemben - nem feledkezve meg az október végi megelőző árhullám jelentős szerepéről - tulajdonképpen egy viszonylag kis területet érintő, igen intenzív csapadéktevékenység következménye volt, és a tokaji tetözés után már — legalábbis az előzőekben felsoroltakhoz hasonló mértékű - vészhelyzet nem alakult ki. 5.1. A tetőző vízállások összehasonlítása A két árhullám felső-tiszai levonulásának az összehasonlítására a IV. táblázatban feltüntettük a tetőző vízállásokat a főbb szelvényekben. A jobb összehasonlíthatóság érdekében az esetleges vízmérce nullapont változások hatását az 1998-as szintre korrigáltuk. AIV. táblázatból kitűnik azon jellegzetesség, hogy a Felső-Tisza kárpataijai szakasza mindkét esetben szinte egybeesett az intenzív csapadéktevékenység határvonalával. Ennek következményeképpen alakult ki az a két árhullám közötti sajátos különbség, mely szerint az 1970-es felső-tiszai árhullám kialakulásában döntően a bal oldali mellékfolyók (Visó, Iza, Tür, Szamos), 1998-ban pedig elsősorban a jobb oldali mellékfolyók (Tarac, Talabor, Nagyág, Borzsa, Bodrog) játszották a főszerepet. A Vison és az Izán az 1998-as tetőző vízhozamok összesen kb. 900 m 3s _ 1-al maradtak el az 1970-es hasonló értéktől. Feltűnő, hogy amíg técsői 1970-es tetőzés 0,78 m-rel marad el az 1998. évi értéktől, addig a tiszabecsi hasonló értékek között csak 0,28 m különbség van, pedig a második esetben a két szelvény között betorkolló Nagyág jóval több vizet szállított. Ennek magyarázata — a mércekapcsolat természetes nem-linearitásán kívül — az 1970-es gátszakadások, illetve az időközben végbement tiszabecsi medermélyülés hatásában keresendő. Részben hasonló a helyzet az 1998-ban kiemelkedően magas (az 1970-es korábbi Я п1а х értéket 0,93 m-rel meghaladó) tivadari vízszint vonatkozásában is. Ennek kiugró volta jórészt szintén a tiszabecsi tetőzést befolyásoló tényezőknek tulajdonítható, de hozzájárult ehhez a Borzsán érkező vízmennyiség kiemelkedően magas értéke (melyet
