Vízügyi Közlemények, 1999 (81. évfolyam)

2. füzet - Nagy László: Velence megóvása az árvíztől

296 Nagy László az árvizek száma nőtt meg, hanem a tetőzések magassága is. A század első felében a vízállás mindössze egyszer volt 1,41 m felett, a század második felében már több alkalommal, sőt 1966-ban 1,94 m-es rendkívüli árvízszint alakult ki. Az 1966-oshoz hasonló nagy árvíz becsült valószínűsége 1990-re több mint négyszeresére nőtt (Scotti 1993). Az 1,50 m-es szintnél a város több mint 60%-át önti el a víz. Ekkora, vagy ennél nagyobb árvíz 1951, 1966, 1979 és 1981-ben fordult elő. Az árvizek közvetlen oka a szél keltette tengerár következtében kialakult magas vízállás, amit a vihar korbácsolta hullámok és a tenger vízszintjének lengése tovább emel. Az átlagos tengerár ingadozás 1 méteres, vagyis a magas tenger vízszint fél méterrel van a „0" felett. Ez az érték jelenleg a 0,23 m-es növekedéssel kb. 0,7 méterre tehető, ami már elöntést okoz a Szent Márk téren. KLaguna viszonylag nagy bejáratai (Mazzacurati 1996) nem akadályozzák a tengerárt és a hullámokat Velence elérésében. Az árvizek szintjének emelkedésében közrejátszik az Adria vízszintjének általános emelkedése. Az olasz tengerparton 1900-75 között mindenhol 0,07-0,08 m-es tengervízszint emelkedést tapasztaltak. A súlyos árvizek számának növekedését befolyásolja a terepszint általános süllyedése is. Velence gyengén konszolidált üledékre épült, ennek következtében 1900-70 között a terepszint süllyedése körülbelül 0,03-0,04 m-t tett ki. A város vízellátását a üledék alatti vízadó rétegből oldották meg. Az eleinte pozitív kutak a vízigények növekedésével negatívvá váltak, szivattyúzásra került sor. A víznyerés ezen formája a Sile aquaduct 1975-ös megépítésével megszűnt, de addigra a vízadó réteg konszolidációs folyamata beindult. Ezen réteg összenyomódását 1900-75 között 0,12 m-re becsülik (Scotti 1993). A város relatív magasságvesztése a 70-75 év alatt 0,23 m-re tehető. Ez az érték Nicholls (1995) szerint nem magas, de Velence jelentősége miatt különleges elbírálást igényel. Velence egyre súlyosbodó árvízkárait tovább növeli a cölöpalapozású épületek süllyedése. A városban az épületek mozgása nem egyenletes, azokon a helyeken ugyanis, ahol az egymás melletti épületek süllyedése eltérő, ott valószínűleg nem a terepszint süllyedése okozta a jelenséget. Az épületsüllyedések előrejelzésének egyik megközelítési módja volna, ha a becsült értékeket összevetnék az épületek szerkezeténél mérhető értékekkel. A fa cölöpöket és a cölöpökre kerülő istriai követ a korabeli mesterek mindenképpen úgy helyezték el, hogy a fában ne induljon meg korhadás, folyamatosan víz alatt legyen. Vagyis akkoriban jobban féltek az apály okozta korhadástól, mint a tengerártól, a dagálytól. A fejgerenda alsó síkja és vastagsága adott, mérhető, ma is annyi, mint építése idején. E magasság mérésén alapulnak azok a becslések, melyek a már lejátszódott süllyedések okait elemzik és a még bekövetkezőket prognosztizálják. A számok a süllyedési folyamat gyorsulását mutatják. További veszély az Adriai-tenger északi részén folytatott szénhidrogén kitermelés, mely további terepszint süllyedést okoz (CIP 1996). Az átlagos tengerszint emelkedésre a jelenleg legjobb előrejelzést az IPCC adja globális modell alapján, mely szerint az Adria északi részére 2050-ig 0,20 m-t jósol 0,08-0,38 m-es határok között. 100 éves előretartással a várható átlagos tengervízszint emelkedés 0,49 m-re becsülhető, 0,20-0,86 m-es határok között (

Douglas 1991, Wig-