Vízügyi Közlemények, 1999 (81. évfolyam)

2. füzet - Nagy László: Velence megóvása az árvíztől

Velence tnegóvása az árvíztói 297 ley-Raper 1992, Warrick et al. 1996, Nicholls-Leatherman 1996). Ha a tenger átlagos szintje 0,30 m-t emelkedik, a Szent Márk tér évente már 360 alkalommal kerülne víz alá (Bandarin 1994). Ennek bekövetkezését 2050 és 2075 közé teszik. Az 1966-os árvíz (1,94 m A.f.) ezerévesre becsült visszatérési ideje 2050-75 között már 25 éves visszatérési valószínűségűre csökken (Scotti 1993). Velence számára a relatív tengerszint emelkedés legborulátóbb előrejelzése a következő 50 évre: tízévente 0,05-0,06 m (Penning-Rowsell 1997). Velencének az árvízi elöntések mellett további problémát jelent, hogy - a házak és paloták alapozásának hagyományos szerkezete a pillér, melyeknek fejgerendája az átlagos vízmagasság környékén kemény istriai márvány, ami hagyományosan nedvességálló. Magasabb vízszintnél a márványon álló puhább és porózusabb téglákat a magas sótartalmú víz megtámadja és erodálja. A víz kapilláris úton felemelkedve a földszinti szobák falait folyamatosan nedvesen tartja; — а Laguna jelentősen szennyezett (Bernstein—Cecconi 1996). Velence történelmi házai az ún. „fekete kutak" fölé épültek. Ezek fogadják be az elfolyó szennyvizeket, mivel a velencei ingatlanok alig tizenegynéhány százaléka rendelkezik zárt szennyvízgyűjtő tartályokkal, a város központjának és a Laguna többi településének pedig nincs modern szennyvízgyűjtő rendszere és kezelő telepe. A század elejétől a Laguna szervesanyag tartalma megháromszorozódott és több mint 4000 tonna az oldott szilárd anyag, amit évente a történelmi város bocsát ki a csatornákba, azaz a Lagunába (CV1994). Több mint 6000 tonna a víz kémiai, és 2500 tonna a biológiai oxigénigénye. A Lagunába kerülő nitrogén mennyisége meghaladja a 7000 tonnát, a foszfát pedig az 1000 tonnát. A szennyezés a nyári hónapokban éri el a legnagyobb értékét, amikor az évi 2,8 millió turistának a nagy része odalátogat (Runca et al. 1996). Súlyos eutrofizációs folyamatot indít el a városi szennyvízzel és a vízgyűjtő felszíni lefolyásával а Laguna vizébe kerülő tápanyag. A szennyezés eredetére 40:60 arányú városi-mezőgazdasági arányt állapítottak meg (Bernstein—Cecconi 1996). Néhány évvel korábban széles körben nőttek bizonyos nitrátfaló alga fajok (becsült mennyiségük meghaladta az egymillió tonnát, egyes területeken mennyiségük a 25 kg nr

2-nél nagyobb volt), melyek elpusztulásukkor a kéndioxid szintet a veszélyes szint fölé emelték (Scotti 1993, Runca et al. 1996). 2. Az árvíz elleni védekezés lehetőségei Velence polgárai évtizedek, sőt évszázadok óta ismerik az árvíz problémáját és bizonyos mértékig alkalmazkodtak hozzá, például átjárókat létesítettek olyan sikátorok megkerülésére, amelyek rendszeresen víz alá kerülnek. Az utóbbi időben az emelkedő tengervízszint hatására felhagytak több ház földszintjének használatával. Ez különösen azokon a területeken fordult elő, ahol az átlagosnál nagyobb süllyedések fordultak elő. Velencében a tengerár emelkedése viszonylag lassú, így van idő a riasztásra, a lakások és az üzletek értékeinek mentésére. Az előrejelzésnek köszönhetően az 1,3 m-et elérő árvíz ma már kevesebb kárral jár.