Vízügyi Közlemények, 1998 (80. évfolyam)

1. füzet - Domahidy L.-Puskás T.: Az országos hidrológiai távmérő és figyelmeztető rendszer

86 Domahidy L—

Puskás T. lómércéket, kiküszöbölte a hamis impulzusok összegződésének problémáját, és különös előnye, hogy a drága és kihasználatlan bérelt vonal helyett már csak a telex-állomás előfizetési díját és az esetenkénti hívás díját kellett viselni, továbbá, hogy bárki részére lehetővé vált az állomások lekérdezése. Viszont az ilyen berendezéssel felszerelt állomásokat minden esetben kézi tárcsázással kell felhívni, s ez a körülmény korlátozza a lekérdezés gyakorlatilag lehetséges sűrűségét. A megbízhatóság pedig függvénye a telex műszaki adottságainak, s ismeretes, hogy a telexhálózat elsősorban a szöveges közlemények, nem pedig az adatok továbbításának eszközeként létesült. Mindazonáltal ez az újabb berendezés a vízrajzi gyakorlat eszközévé vált, és külföldi alkalmazására is sor került. Minőségileg új szakasz kezdődött a távmérő hálózatok első koncepciójának kidolgozásával (VITUKI 1969), és ezzel párhuzamosan a HYDRA távmérő, távjelző és távműködtető rendszer kifejlesztésével, majd üzemi gyártásának megindításával (

Puskás-Karsai 1974). Ez a munka a külföldi megoldások szakirodalmi tanulmányozásán alapult. Megállapították, hogy az eszközök legnagyobb része a műszeriparnak, a híradástechnikának és a számitástechnikának azokban az években végbement rohamos fejlődése során megteremtődött. A megvásárolható általános rendszerek attól válnak szakosított rendszerekké, hogy az alkalmazási terület érzékelői csatlakoznak hozzájuk, és hogy a központjukban a vezérlés, valamint az adatok kezelése figyelembe veszi az alkalmazási terület sajátos igényeit. Lényegében tehát kész termék vásárolható, s csak a rendszer szoftverén kell változtatni, ami azonban nem, vagy csak jelentéktelen módon befolyásolja a hardvert. Azt is fel kellett azonban ismerni, hogy ezeket a rendszereket ipari célra, főleg olaj- és elektromos távvezetékhálózatokkal kapcsolatban konstruálták, s a magas árban is tükröződő képességeik a vízrajz területén jórészt fölöslegesek. így alakult ki a sajátos vízrajzi távmérő rendszer létrehozásának gondolata. A kifejlesztett rendszerben a szükség szerinti állomásokból álló távmérő hálózat működését számítógépes távmérő központ vezérli. Állomásonként és érzékelőnként beállítható és módosítható a lekérdezések gyakorisága, valamint az a határérték, amelynek átlépése esetén a központ figyelmeztető jelzést ad. A központ az adatokat és a rendszer működésének pillanatnyi jellemzőit kijelzi, a mérési adatokat regisztrálja és gépi adathordozón is tárolja. A rendszer fejlesztői összeállították az állomás helyi automatikus működését biztosító egységét, továbbá a távmérés eddigi hazai tapasztalatainak szem előtt tartásával kiválasztottak és a rendszerhez illesztettek, illetve kifejlesztettek többféle érzékelőt (vízállás, zsilipállás, csapadék, hó-vízegyenérték, hőmérséklet, szélsebesség, napsugárzás). Mivel a hazai közforgalmú hírközlő hálózatok abban az időben alkalmatlannak bizonyultak a megbízható adatátvitelre, ezért az adatátvitelt e hálózatoktól függetlenül, a hazai kereskedelemben kapható URH rádió adóvevőkkel, illetve az adottságoktól függően földkábelen oldották meg. A kísérleti rendszert a Rakaca-völgyi kísérleti és tájjellemző területen kivitelezték, s ott 1964-ben a Nemzetközi Hidrológiai Szövetség szimpóziumán be is mutatták. A VITUKl-val társult gyártó cég azután a rendszert gyártmánnyá fejlesztette, s néhány területen hazánkban, illetve külföldön telepítette is. A Meteorológiai Világszervezet