Vízügyi Közlemények, 1998 (80. évfolyam)

1. füzet - Domahidy L.-Puskás T.: Az országos hidrológiai távmérő és figyelmeztető rendszer

Az országos vízrajzi távmérő és figyelmeztető rendszer 87 (WMO) az automatikus adatgyűjtéssel és adatátvitellel foglalkozó 1973. évi kiadványába felvette, mint a világban működő rendszerek közül példaképpen bemutatott rendszerek egyikét (WMO 1973). Az eredmények és a tapasztalatok figyelembevételével a távmérő hálózatok első koncepciója (VITUKI 1969) felülvizsgálatra és beillesztésre került a vízrajzi információrendszer átfogó fejlesztési tervébe (VITUKI 1974), amelyet az akkori Országos Vízügyi Hivatal műszaki tanácsa el is fogadott. Ez meghatározta — egyebek között — a távmérő állomások, valamint az országos távmérő központ és a körzeti távmérő központok feladatát, továbbá az információrendszer többi részéhez való viszonyát. Rögzítette a központi vezérlésnek az elvét és hogy az állomás két különböző hírközlési úton is elérhető kell legyen. Ettől az időtől kezdve egymás után több vízügyi igazgatóság is fejlesztésbe kezdett, különböző vállalkozók bevonásával, részben az említettek nyomán, részben más műszaki megoldásokkal. A VITUKI fejlesztései ugyanakkor megtorpantak, a HYDRA rendszert a gyártó cég kénytelen volt törölni a gyártmány-jegyzékéből, minthogy piac hiányában nem vállalhatta a technika fejlődésével lépést tartó folyamatos korszerűsítést. Ennek ellenére tény, hogy a távmérés iránti valós igény megerősödött, s ma már nincs olyan vízügyi igazgatóság, amelynek a területén ne létesült volna valamilyen típusú távmérő állomás. Egyúttal felerősödött az az igény is, hogy a szétszórt, egymással kapcsolatban nem levő, különböző elvek alapján működő vízrajzi távmérő állomásokat, illetve hálózatokat egy egységes elveken alapuló országos vízrajzi távmérő rendszer váltsa ki. 2. A helyzet A távmérés mind nagyobb gyakorlati jelentőségére, elterjedésére és az egységes vízrajzi távmérő rendszer létrehozása iránti felerősödő igényre tekintettel, az Országos Vízügyi Főigazgatóság kezdeményezésére és elvi irányításával, a VITUKI, a vízügyi igazgatóságok és az Árvízvédelmi és Belvízvédelmi Készenléti Szervezet szakembereiből szervezett munkacsoport 1992-ben áttekintette a távmérés hazai helyzetét ( VITUKI 1992), s megállapította, hogy a leglényegesebb felhasználói szempontból, az adatokhoz való hozzáférhetőség tekintetében, a meglévő állomásoknak két csoportja alakult ki: — Nyílt állomások. Jellemzőjük, hogy bármely telex-előfizetői állomás telexgépén bármikor felhívható e távmérő állomások bármelyike, és a telexgép kiírja a hívás időpontjában a vízállást. Árvízi készültség idején az érintett állomásokat naponta többször lekérdezik, egyébként azonban inkább csak a működőképességet szokták hívással ellenőrizni, a tapasztalat szerinti gyakorisággal. 1992-ben 9 folyón és a Balatonon összesen 14 nyílt állomás volt. Valamennyi a vízállást mérte. Zömük az 1970-es években létesült.