Vízügyi Közlemények, 1998 (80. évfolyam)

3. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

Hozzászólás 563 mennyiségét is igényli ahhoz, hogy a mosási eredmények összehasonlíthatók legyenek a foszfáttartalmú és a foszfátmentes mosószerek között. További gond a helyettesítő anyagok némelyikének ökológiai kockázata (

Rohe 1988). 2.4. A foszfátmentes mosószerek egyéb hátrányai A foszfátmentes mosószerek olyan hátrányai mellet, mint a rosszabb mosási eredmény, a magasabb ár és a nagyobb felhasználás, még a következő, ki nem zárható mellékhatások is fellépnek: - a foszfonsavak, foszfonátok, polikarboxilátok, EDTA és NTA (tengervízben) csekély biológiai lebonthatósága\ - a primer produkció stimulálása (NTA, EDTA és polikarboxilátok esetében); - a polikarboxilátok majdnem teljes feldúsulása a szennyvíziszapban, így a mezőgazdasági iszapelhelyezés megnehezülése; - a közel 90%-ban csatornázott német lakosság szennyvíztisztító telepein a foszfátkicsapatás elhanyagolása arra hivatkozva, hogy a mosószerfoszfát csökkentésével a kérdés adminisztratív úton rendezhető. A kizárólag foszfátmentes mosószerek használata az alapproblémát, nevezetesen az eutrofizálódást nem oldaná meg, mivel a szabályozhatatlan emberi exkrementumokban még bőven van annyi foszfát, amennyi ezt a kedvezőtlen folyamatot serkenti. Ezért a mosószerfoszfátok száműzésének, ami egyébként környezetpolitikai okból jól hangzik, nincs sok értelme (Leymann 1991). A mosószerfoszfátok helyettesítésének környezeti hatásait illetően, 9 ország 17 független elismert, de névtelenségét mindvégig megőrző kutatójából létrehozott két tudományos panel, egy „észak-európai" (Dánia, Finnország, Norvégia és Svédország), valamint egy „nem észak-európai" (az eredeti közlemény szavaival élve), amit az egyszerűség kedvéért nevezzünk „európainak" (Dánia, Németország, Olaszország, Hollandia és Nagybritannia) minden szempontból értékelte a mosószer foszfátok helyettesítésével kialakult helyzetet. (Tekintettel arra, hogy a panelben helyet kapott kutatók önmagukat és nem országukat képviselték, így nem meglepő, hogy dán kutatók mindkét panelban szerepelnek.) Az elvégzett munka rendkívül alapos és körültekintő volt. Három különböző helyzetet (szcenáriót) dolgoztak fel és modelleztek: - az elsőben azt tételezték fel, hogy az alkalmazott mosószerek fele-fele megoszlásban tartalmaznak foszfátot; - a másodikban, hogy a mosószerek csak foszfát építőanyagot tartalmaznak; - míg a harmadik esetben, hogy a mosószerek egyáltalán nem tartlamaznak foszfátot. A következtetéseikből és az ajánlásaikból (Wilson-Jones 1995) csupán az „Eutrofízálódás és a detergens" paragrafusra hivatkozom: „A tapasztalataink azt mutatják, hogy az eutrofizálódást csak úgy lehet szabályozni, ha a szennyvizekbe jutó tápanyagok valamennyi forrásából kémiai vagy biológiai úton eltávolítjuk a foszfort. A foszfátok eltiltása (a mosószerekből) nem volt hatással a vizek eutrofizálódására, mert az emberi exkrementum több mint elég, a befogadó