Vízügyi Közlemények, 1998 (80. évfolyam)

2. füzet - Szlávik L.-Fejér L.: Töltésszakadások a Felső-Tiszán 1947 szilveszterén

Vízügyi Közlemények, LXXX. évfolyam 1998. évi 2. füzet TÖLTÉSSZAKADÁSOK A FELSŐ-TISZÁN 1947 SZILVESZTERÉN DR. SZLÁVIK LAJOS és FEJÉR LÁSZLÓ Ötven esztendővel ezelőtt is az ország közvéleményének figyelme Szilveszter napján Petőfi Sándor kiskőrösi szülőháza felé fordult, de a Felső-Tisza népének életében mintha a nagy költő Tiszáról írott félelmetes sorai elevenedtek volna meg: egy hirtelen jött tiszai árvíz még a határon túl átszakította a folyó hal parti gátját és a kitört víz meghágva és átszakítva az országhatáron lévő Batár-patak töltését december 31én, szerda hajnalban elöntötte Uszka, Tiszabecs, Milota és Magosliget községeket. Ez azonban a további napokban kiteljesedő árvízi katasztrófának még csak az előjátéka volt. Mindössze két és fél év telt el a II. világháború befejeződése óta. A háború után újjáépülő ország az első jelentősebb természeti katasztrófával kellett, hogy szembenézzen, éspedig belpolitikaiiag kényes és érzékeny helyzetben. Azokban a hónapokban, amikor az élet számos területe átpolitizálódott — a vízügyi, mérnöki tevékenységet is más szemmel nézték. Küszöbön állt a „fordulat éve": hetek-hónapok választották el az országot az államosításoktól. Az árvízkatasztrófának közvetlen következményei voltak a vízügyi szolgálatra nézve is: indokot, hivatkozási alapot nyújtott a szolgálat átszervezéséhez, a társulatok államosításához. Az is kétségtelen azonban, hogy ráirányította a politikai vezetés figyelmét az árvízvédelmi fejlesztések szükségességére. Az árvízzel érintett vidék vízügyi szempontból is érzékeny terület volt. A megelőző 30 évben ez a terület viharos történelmet élt át: két világháború sújtotta, a vízügyi viszonyokat Trianon összekuszálta, a Felső-Tisza vidéke 30 év alatt négy állam közigazgatási fennhatósága alá tartozott, az árvízvédelmi rendszert összehangolatlanul fejlesztették, a védekezési tevékenységet információ- és adathiány körülményei között kellett folytatni. Az akkori külpolitikai viszonyok mellett nem mellékes az a körülmény sem, hogy a magyar területen bekövetkezett árvízkatasztrófa a Szovjetuniót részben közvetlenül is érintette: a tivadari szakadásból származó víz átfolyt a beregi öblözet szovjet részébe is, ahol a Szernye-mocsár elöntött része gyakorlatilag nem volt vízteleníthető. Fontos megemlíteni, hogy a Tisza magyarországi szakaszán — természetesen a többi magyarországi folyóról most nem beszélve — ez volt a század legnagyobb mentett területeket elöntő, hatalmas károkat okozó, sőt emberéletet követelő töltésszakadása. Kevéssé ismert, hogy noha a töltés az országhatár felett 1 km-re a bal parton már december 30-án átszakadt és nagy területeket öntött el, az áradás tovább folytatódott, a folyó Tiszabecsnél, az első töltésszakadást követően még további kb. 18 órán át intenzíven áradt és csak december 31-én 23-24 órakor tetőzött (Katona 1949). Tehát a tiszabecsi tetözés már a töltés szakadás hatásával lényegesen befolyásolt volt, mégis a A kézirat érkezett: 1998. VI. 2. Dr. Szlávik Lajos oki. mérnök, Ph.D., az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF, Budapest) főigazgatóhelyettese. Fejér László oki. mérnök, a Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény (VMLK, Budapest) igazgatója.