Vízügyi Közlemények, 1998 (80. évfolyam)

2. füzet - Szlávik L.-Fejér L.: Töltésszakadások a Felső-Tiszán 1947 szilveszterén

Töltésszakadások a Felső-Tiszán 1947 szilveszterén 287 kialakult vízszintek Tiszabecs és Tivadar között lényegesen meghaladták az addig észlelt maximumokat. Ezt követően történt töltésszakadás magyar területen, méghozzá több helyen is. És ugyancsak a köztudottal szemben nem egy, hanem négy egymást követő árhullám vonult le és az átszakadt töltések elhúzódó helyreállítása miatt az újabb és újabb árhullámok ismét kiöntötték, hatalmas pusztítást okozva (Szlávik 1992). Az 1947-48-as szilveszteri árhullám és árvízkatasztrófa úgy él a köztudatban — még a szakmaiban is — hogy a tivadari gátszakadást háborús károk és jégtorlasz okozta. A korabeli fellelhető dokumentációk szerint ilyen okok nem játszottak szerepet a szakadások bekövetkezésében. Az 1947-48-as felső-tiszai árhullám lefolyásáról, hidrológiai adatairól - egy-két utaláson, néhány grafikon és adat közlésén kívül (Katona 1949) —később sem jelent meg közlemény, magáról az árvízkatasztrófáról pedig semmiféle publikáció nem látott napvilágot. Ennek az eseménynek nem lelni nyomát a közkézen forgó történeti monográfiákban, kronológiákban sem. Talán az akkori kiélezett politikai küzdelmeknek tudható be, hogy a hatalom igyekezett minél előbb elfelejteni és elfeledtetni az akkori katasztrófa történéseit. A vízügyi szakirodalom tehát a mai napig adós ennek az eseménynek a tényszerű ismertetésével és átfogó feldolgozásával. Több mint ötven év múltán - a még fellelhető dokumentumok alapján* - erre teszünk kísérletet. 1. A hidrometeorológiai és hidrológiai helyzet 1.1. Az árhullámot kiváltó időjárási helyzet Az árvizet megelőző három esztendő különösen száraz időjárású volt, a kortársak is kiemelik a mezőgazdasági termelést ekkortájt sújtó aszálykárokat. 1947—48 tele is úgy indult, hogy egészen december közepéig meleg és száraz idö volt. Ezt azonban egy igen erős lehűlés követte, december 21. körül 9-18 °C-os fagyok voltak, melynek következtében a talaj erősen átfagyott (/. ábra). A meginduló havazás beborította a Kárpátok lejtőinek átfagyott talaját, s a hideg nem is engedte elolvadni a hótakarót. A lehullott csapadék Tiszabecs környékén a sokévi átlag kétszeresét is meghaladta, s így nagy a valószínűsége annak, hogy Máramarosban annak többszöröse volt. A karácsony után két napig tartó újabb erős hóesés (/. ábra) a hótakarót 1 m-nél magasabbra növelte. December utolsó napjaiban azután egy heves ciklon váratlanul tavaszi meleget és átlagon felüli esőt hozott a fagyott talajú vízgyűjtőkre egy nyárias zápor formájában, s megindult a rohamos felszíni olvadás. A fagyott földön hirtelen lezúdult víz végigsöpört a Felső-Tisza völgyén. A szórványos hírek szerint a vízgyűjtő felső vidékén utakat, vasutakat szakított át az árvíz és így hömpölygött le a Huszt alatti szélesebb Tisza-völgybe s idézett elő a Felső-Tiszán egy minden addigit felülmúló árvizet. Ilyen januári „tavaszra" ezt megelőzően csak az 1919-et követő két esztendőben volt példa, de az akkor nem járt együtt ekkora árvízzel (Dabolczi 1950, Szent-Iványi 1948). * A szerzők köszönetet mondanak Kertészné Komlóssy Anikónak és Diezházi Istvánnénak (Felső-Tiszavidéki Vizügyi Igazgatóság) az iratok összegyűjtéséért.