Vízügyi Közlemények, 1998 (80. évfolyam)

1. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

148 Hankó Z.—

Bauer M.-Szilvássy Z. A dunakiliti vízlépcső alatti elhagyott Duna-mederből (amit a dunacsúnyi vízlépcső 200-300 m

3/s vízhozammal látott el az államközi szerződés szellemében) 1994ben dízel motor meghajtású szivattyúk emeltek fel 15 m

3/s vízhozamot a hullámtéri mellékág rendszerbe, és néhány m

3/s vízhozam jutott a szigetközi öntöző/lecsapoló csatornákba is a mentett ártéren a Mosoni-Duna vízellátására biztosított 20 m

3/s vízhozamból. Ez az ideiglenes megoldás sem bizonyult hatékonyabbnak, mint az 1993. évi kísérlet, de a környezetet még zajterhelés és kipufogó-gáz is károsította. Szerencsére ez a kísérlet nem tartott túl hosszú ideig, mert szlovák partnerünk hozzájárult a Mosoni-Dunába juttatott vízhozam megduplázásához, és ez a 40 m

3/s elégségesnek bizonyult a környezet számára a téli időszakban mind a hullámtéri mellékágakban, mind a szigetközi mentett ártér öntöző/lecsapoló csatornáiban, valamint magában a Mosoni-Dunában is. 1995 eleje óta a szlovákok a dunacsúnyi vízlépcső alatti Duna-mederbe 200-600 m

3/s vízhozamot engednek (az évszaktól és a Dévénynél belépő vízhozamtól függően, de évi átlagban 400 m

3/s-t), amennyiben a magyar fél hajlandó egy fenékküszöböt építeni Dunakiliti környezetében abból a célból, hogy az érkező vízhozamot felduzzassza úgy, hogy az be tudjon lépni a hullámtéri mellékág-rendszerbe Dunacsúny és Dunakiliti között. A Magyar Országgyűlés hozzájárult a fenékküszöb megépítéséhez (egy kilométerrel felvíz felé a dunakiliti vízlépcsőtől) és engedélyezte a dunakiliti vízlépcső mozgó gátrendszerének használatát a felvízszint szabályozására, s így a vízpótlás ideiglenes új rendszere üzembelépett. A fizikai, kémiai és biológiai folyamatok megfigyelésére a bős-nagymarosi vízlépcső rendszerben egy észlelő (monitoring) rendszert építettek, jóval a vízlépcső rendszer üzembe helyezése előtt. Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság szakemberei összehasonlító vizsgálatot végeztek (helyszíni mérési adatokra támaszkodva) a vízpótlási próbálkozások hatásosságának megállapítására. Egy-egy meghatározott napon, mind 1994-ben, mind 1995-ben megszerkesztették a talajvízfelszín rétegvonalas térképét. Az időpontok meghatározásánál a dévényi vízmérce-szelvény vízhozam idősorából indultak ki. A vízhozam-idősorok apadó ágán olyan időpontokat választottak ki, amelyeknél a vízhozam azonos volt. Összehasonlítva a talajvíz-felszín rétegvonalas térképeit, arra a megállapításra jutottak, hogy az 1995. évi vízpótlási rendszer sokkal hatásosabb volt, mint az 1994. évi. Az 1995. évi talajvízfelszín csak kismértékben tért el a dunacsúnyi vízlépcső üzembe helyezése előtti állapottól. Noha ezt az állapotot sem lehet kielégítőnek tekinteni, minthogy — a korábbiakban említett mederdegradációs folyamat eredményeképpen - a talajvízfelszín már a dunacsúnyi vízlépcső üzembe helyezése előtt is alacsony volt. Feltehetően, nagyobb vízhozam (pl. 200250 m

3/s) szükséges és elégséges a magyar oldali hullámtér elárasztásához, mint ahogy az a múltban évről-évre előfordult, mert nem volt elégséges az a 30-140 m

3 /s (az évszak és a Dévénynél érkező vízhozam függvényében), amit az 1995. évi kísérlet során felhasználtak. Ez a nagyobb vízhozam belefér a rendszer kapacitásába, az elárasztásnak tehát nincs akadálya. A Mosoni-Duna részére átadott 40-50 m

3/s vízhozam az átöblítésén felül elégséges a szigetközi mentett ártéren az öntözö/lecsapoló csatornák vízzel való ellátására is.